Mekkora volt a túljelentkezés a középiskolákba az előző években? Itt az összes adat

Kíváncsiak vagytok, mennyi az esélye annak, hogy bekerüljetek az általatok választott középiskolába? Ezzel a keresővel a 2013/2014-es tanévig visszanézhetitek a középiskolák beiskolázási adatait.

  • Tóth Alexandra

Az Oktatási Hivatal oldalán található kereső segítségével megnézhetik, hogy az elmúlt években hányan jelentkeztek a különböző középiskolák kilencedikes osztályaiba, hányan jelölték meg első helyen az adott tanulmányi területet, és végül hányan kerültek be a kiválasztott osztályba. A kereső természetesen a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumok jelentkezési statisztikáit is kiadja.

A középiskolákba való bekerülésnek három módja van: az iskolák vagy csak az általános iskolai tanulmányi eredményeket veszik figyelembe, vagy a tanulmányi eredményeket és a központi írásbeli felvételi pontszámát is, vagy együtt a tanulmányi eredményeket, a központi írásbeli vizsga és a szóbeli eredményeit.

Bár a központi írásbeli jelentkezési határideje decemberben lejárt, a legnagyobb próbatétele még hátra van. Magát az írásbelit ezen a héten – január 23-án – szombaton 10 órától írják azok a tanulók, akik olyan intézményt választottak, amely figyelembe veszi az írásbeli eredményét. A hagyományos pótló időpont (január 28.) mellett egy második pótnapot (február 5.) is beillesztettek, hogy azok is megírhassák a felvételit, akik az első időpontban betegek vagy karanténkötelezettek voltak. Arról, hogy pontosan milyen szabályok vonatkoznak a második pótnapra, itt írtunk korábban.

Itt minden fontos dátumot, teendőt és határidőt megtaláltok a középiskolai felvételivel kapcsolatban, illetve azt is elolvashatjátok, milyen speciális szabályok vonatkoznak idén az írásbeli vizsgákra.

A 2021-es középiskolai felvételiről szóló legfrissebb híreket itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu