Ellehetetleníti a minisztérium az angol nyelvű óvodákat

Már az elnevezésben sem lehet benne, hogy angolul tanítanak.

  • Eduline

A 24.hu információi szerint ellehetetlenítik az idegen nyelvű óvodákat, legalábbis azokat, amelyek valamelyik világnyelven tanítják a gyerekeket, legyen az angol, francia vagy éppen spanyol.

A lap szerint az egyik érintett intézményt arra szólították fel, hogy ne is hívja fel a figyelmet arra, hogy különleges szolgáltatást nyújt: sem a nevével, sem az óvodai programjával.

Mindezt miért?

A Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint az idegen nyelvű képzést alkalmazó óvodák magyar köznevelési intézményként való működtetése nem jogszerű, mivel az intézmények nem nemzetiségi óvodák. A nem nemzetiségi óvodák esetében, ahol az oktatás kizárólag magyar nyelven történhet, az intézmény megnevezésében bármilyen idegen nyelvi nevelésre utaló kifejezés szerepeltetése a nemzeti köznevelési törvénybe ütközik.

Mint írják, az óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló kormányrendelet nem rendelkezik az idegen nyelv oktatásának lehetőségéről, így az az óvodák nevelési programjában sem szerepelhet. Illetve hozzátették:

Tekintettel arra, hogy a hatályos vonatkozó jogszabályi előírások értelmében az angol nyelv Magyarországon nem minősül nemzetiségi nyelvnek, így az ezen a nyelven történő óvodai nevelés nem jogszerű. Nemzetiségi óvodai nevelés keretében többek között német nyelven mint elismert nemzetiségi nyelven folyó óvodai nevelésre van lehetőség.”

Az Emmi egyelőre nem reagált a lap megkeresésére.

Oktatási Hivatal: megvan, hol szerveznek 2021-ben középiskolai felvételit

Az idén 535 középiskola jelezte, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók előzetesen vegyenek részt központi írásbeli vizsgákon - közölte az Oktatási Hivatal.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.