PDSZ: az összeomlás szélére került az oktatás

Egyre több a megbetegedés és egyre lekövethetetlenebb a rendszer a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint.

  • Eduline

Tömegek betegszenek le, a beígért járványügyi intézkedések elmaradnak. Nincsenek adatok, nincsenek információk. Senki nem tud biztosat azon túl, hogy a kollégák sorra betegszenek meg.

Bekövetkezett az, aminek elkerülése érdekében augusztus óta tartanak: az oktatás az összeomlás határán áll - írják közleményükben.

A szakszervezet szerint az intézményekben már ellenőrizhetetlenül terjed a járvány. A szakszervezet hét pontban többek között azt kérte a kormánytól korábban, hogy ahol a településen megjelent a koronavírus-fertőzés, az általános iskola felső tagozatán és a középiskolákban rendeljenek el digitális munkarendet, biztosítsák a rendszeres tesztelést és hozzák nyilvánosságra, hogy melyik iskolában hány fertőzött van. Ezen felül kiscsoportos órákat javasolnak és szigorúbban vennék azt is, hogy azok a gyermekek, akikkel egy háztartásban lakó karanténba kerültek, ne járhassanak iskolába, amíg a fertőzést továbbadhatják.

Ha ezeket a tanácsokat megfogadta volna a kormány, akkor a PDSZ szerint nem állt volna elő az a helyzet, amivel most szembe kell néznie a tanároknak és a diákoknak.

Egyre több helyen rendelik el: online oktatásra állt át egy nyíregyházi gimnázium

Tizenhárom tanár megbetegedése miatt online oktatásra tér át keddtől a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium is.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.