Nemrég indult újra, de ismét karanténba került egy pécsi ovis csoport

A járványügyi megfigyelés október 26-ig fog tartani.

  • Eduline

Az egyik pécsi óvodában korábban egy kisgyermek és egy másik munkatárs kapta el a fertőzést, igazolt tesztjüket követően két csoport került karanténba. Az önkormányzat most azt közölte, hogy egy másik munkatársnak is pozitív lett a tesztje, ezért a nemrég újraindult csoport minden tagját ismételten járványügyi megfigyelés alá helyezték - írta meg a hvg.hu.

De nem ez az egyetlen pécsi ovi, ahol jelen van a koronavírus. Egy másik intézmény munkatársai között is három újabb fertőzöttet találtak. A kontaktkutatás után pedig további négy dolgozó, valamint egy 17 fős csoport került karanténba. Ebben az óvodában egyébként hétfőtől már hatósági karantént rendeltek el, akkor a tagóvoda 13 munkatársa, a központi intézmény két dolgozója és egy 21 fős csoport került járványügyi megfigyelés alá.

Mindkét ovis csoportban október 26-ig fog tartani a járványügyi megfigyelés. 

Maruzsa Zoltán: ötvenkilenc iskolában segít honvédség a fertőtlenítésben

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára úgy gondolja, a koronavírus-fertőzési láncok megszakítására is alkalmas lehet a pénteken kezdődő őszi szünet az iskolákban.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.