Felsősöket is befoghatnak a kötelező iskola előtti lázméréshez az iskolák

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte, felkészültek az iskolák az októberre.

  • Eduline/MTI

A kormány döntése értelmében október 1-jétől valamennyi köznevelési intézménybe való belépéskor mérik majd a tanulók és az ott dolgozók testhőmérsékletét. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményében hozzáteszi:

a járvány elleni védekezés közös feladatunk, ezért a testhőmérséklet-mérést pedagógusok, nevelő-oktató munkát segítők, technikai dolgozók, felsőbb éves tanulók egyaránt végezhetik majd.

Ehhez több mint 41.000 érintésmentes digitális hőmérőt osztanak majd ki az intézményeknek, fenntartótól függetlenül. Megismételték az országos tisztifőorvos bejelentését is, miszerint rendkívüli szünetet szeptember 28-án az óvodák közül 17-ben, a 3079 iskolából pedig csak 7 helyen hirdettek meg. Tantermen kívüli, digitális munkarendet 118 intézményben rendelt el egy-egy osztály számára az Operatív Törzs, ez azt jelenti, hogy az iskolák négy százaléka érintett.

A tisztifőorvos szerint az iskolák készen állnak az októberi iskolai lázmérésre

Az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján elhangzott, hány iskolában tanulnak a diákok online, mennyiben van rendkívüli szünet.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.