Fertőzés az iskolában - egységes jogi háttér kidolgozását sürgetik a szakszervezetek

Ugyanis a jelenlegi szabály szerint a tanároknak csak akkor jár a teljes fizetéssel egyenértékű táppénz, ha a munkahelyükön kapják el a vírust.

  • Eduline

Bár Kásler Miklós bejelentette, hogy 100 százalékos táppénz jár minden, a munkahelyén koronavírussal megfertőződött tanároknak, továbbá azoknak, akik karanténba kényszerültek, a gyakorlatban a tankerületek és az intézményvezetők jóindulatán múlik, ezt valóban megkapják-e – nyilatkozta a Népszavának a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke.

Totyik Tamás szerint a PSZ azt a tájékoztatást kapta az állami iskolafenntartó Klebelsberg Központtól, hogy folyamatban van a jogi háttér kidolgozása, addig is az intézményvezetőknek kellene nyilatkozniuk arról, munkahelyi megbetegedésnek minősítik-e a fertőzést. A PSZ alelnöke hozzátette, ha azonban a fertőzött tanár a tananyagot a tantermen kívüli oktatás keretei között leadja – ugyanúgy megkapja a teljes fizetését a különböző pótlékokkal együtt, mintha az iskolában tanítana. Ehhez persze kezdeményeznie kell az intézményvezetésnél az otthoni munkavégzés lehetőségét.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint pedig a tanárok és más iskolai dolgozók számára ingyenesen kellene, hogy biztosítsa a teszteket a munkáltató, ennek elmulasztása ugyanis sérti a munkavállaló egészséges és biztonságos munkakörnyezethez fűződő jogát.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, eddig 20 óvodában és 6 iskolában rendeltek el rendkívüli szünetet koronavírus-megbetegedés miatt. Az operatív törzs ezeken felül 186 intézményben döntött a tantermen kívüli, digitális munkarend bevezetéséről, amely 177 esetben egy-egy osztályt, 9 esetben pedig a teljes iskolát érintette.

Friss adatok: 20 óvodában és 6 iskolában van rendkívüli tanítási szünet

Az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján elhangzottak a legfrissebb adatok, illetve az is, hány iskolában van most digitális oktatás.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.