A budai Kempelen Farkas Gimnáziumot is elérte a vírus

A tizedikeseket érinti a helyzet, ők a következő héten nem mehetnek suliba.

  • Eduline

Tizenhárom koronavírus-fertőzött diákot találtak a budapest XI. kerüleit Kempelen Farkas Gimnáziumban – erősítette meg a hvg.hu értesülését az iskola fenntartója.

Az iskola honlapján olvasható közlemény szerint két osztályt – a 10. A és a 10. B esetében – szeptember 26-ig digitális oktatást rendeltek el.

Ma az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte: több mint 13 ezer telephely közül jelenleg mindösszesen 14 helyen van rendkívüli szünet, 144 esetben pedig egy-egy osztályban rendeltek el tantermen kívüli, digitális munkarendet, de zömé­ben csak egy-egy osztály, nem az egész iskola.

A nap számai: 13 óvodában és egy iskolában van rendkívüli szünet

Három héttel a tanévkezdés után így áll a helyzet a magyar sulikban és óvodákban.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Kérheti az óvoda a GYES-en vagy GYED-en lévő szülőtől, hogy előbb vigye haza a gyereket?

„Anyuka úgyis otthon van a kistestvérrel, vigye haza ebéd után a nagyobbat” – időről időre találkozhatnak hasonló kéréssel az óvodás gyerekek szülei. De megteheti-e az óvoda, hogy arra kéri a GYES-en vagy GYED-en lévő szülőket, vigyék haza korábban a gyereküket? És mi történik akkor, ha az intézmény létszámhiányra hivatkozva küldené haza a gyerekeket? Megnéztük, mit mondanak a szabályok.

Lannert Judit: „Furcsa lenne azt mondani, hogy 3 hónapnyi tárcavezetői munka után hátradőlhetek, mint aki jól végezte a dolgát”

Megérkezett az iskolakezdési támogatás első részlete a jogosult családokhoz, a parlamentben azonban továbbra is téma volt, hogy kik és mekkora összeget kapnak. Szűcs Gábor fideszes képviselő szerint a kormány jóval kevesebbet költ a programra, mint amennyit Magyar Péter korábban ígért, és az általános és középiskolások kétharmada kimaradt a támogatásból.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu