Rendkívüli szünetet rendeltek el két iskolában is Tótkomlóson

Öten fertőződtek meg koronavírussal, két iskola dolgozói is érintettek.

  • Eduline

Szombat éjszaka értesítették a tótkomlósi polgármestert a hatóságok, hogy az eddigi egy fertőzött után még öt újabb pozitív teszteredmény született a városban. A múlt héten az óvodai ellátást függesztették fel a vírus miatt, ott is egy dolgozónál mutatták ki a vírust, a gyerekek megfigyelés alá kerültek - írja a hvg.hu.

Most a hétvégi újabb fertőzéseket a két helyi iskolában dolgozóknál mutatták ki. Az iskolai dolgozóknak karanténba kell vonulniuk, hétfőre oktatási szünetet rendeltek el, keddtől online oktatás kezdődik a két helyi iskolában - tájékoztatott a polgármester.

Hozzátette: a tótkomlósi zeneiskolát nem érintik az intézkedések, ott folytatódhat az oktatás. A gyermekeknek nem kell karanténba lenniük, de a szülőket arra kérik, hogy figyeljék a tüneteket.

Így zártuk az első hetet: négy óvodában és hat iskolában van rendkívüli szünet

Csaknem 6000 intézményben rendben folyik az oktatás, a héten négy óvodában és hat iskolában kellett rendkívüli szünetet elrendelni a járványügyi helyzet miatt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vasárnap.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hez került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

„Nem varázsütésre lesz kevesebb teher a tanárokon és a diákokon” – Törley Katalin szerint ehhez új NAT kell

Hiába ígér változásokat az új oktatási miniszter, a tanárok és a diákok terheinek érdemi csökkentése nem történhet meg egyik napról a másikra – erről beszélt Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Szerinte a valódi változások előfeltétele egy új Nemzeti alaptanterv kidolgozása.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Megfélemlítés, lekezelés, tömeges bukások: évek óta nyilvánvalóak a problémák az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján

Néhány mondat után bukás, pluszban három tétel, ha valaki kimegy a mosdóba, flegma kérdések és gúnyolódás a hallgatókkal - ilyen és ehhez hasonló esetek történtek idén és az elmúlt években az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján két tanárnál. A végzős diákok csoportja kezdeményezte, hogy az egyetemi vezetés foglalkozzon a panaszokkal. A dékán szerint a polgári jogi záróvizsga nehéz, de arra nyitott, hogy HÖK-delegáltak megfigyelőként részt vegyenek rajta.

Aránytalanul stresszesek és pillanatnyi teljesítményt mérnek az iskolai felvételik Pilz Olivér szerint

Egyetlen vizsgaeredmény évekre befolyásolhatja a diákok továbbtanulási lehetőségeit, miközben a felkészülés és a számonkérés jelentős terhet ró a családokra is Pilz Olivér szerint. A Tanítanék Mozgalom alapítója szerint a jelenlegi érettségi és felvételi rendszer nemcsak túlzott stresszt okoz, de a társadalmi különbségeket is erősíti.