Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Több mint 500 leendő iskolaőr kezdte meg felkészülését a napokban, de a fővárosban és néhány megyében még mindig várják a jelentkezőket - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a Magyar Nemzettel.
Csaknem 1500-an jelentkeztek, a pályázók közül az alkalmassági és kiválasztási eljárás után mintegy 500-an kezdték meg a képzést. Mivel mintegy 500 állami intézmény érintett, vagyis ha minden kiválasztott sikeresen teljesíti a képzést, akkor lesz elegendő iskolaőr.
Bár az eredetileg megszabott jelentkezési határidő már lejárt, az esetleges fluktuáció kezelésére Budapesten, valamint Pest, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében továbbra is várják a jelentkezőket - tudatta az ORFK a Magyar Nemzettel.
A szerdai lapszámban azt írták, hogy a 120 órás tanfolyam során négy vizsgát kell teljesíteni. Az iskolaőrök bruttó 220-230 ezer forintot kereshetnek majd.
A pedagógiai-pszichológiai alapképzési modul mellett bűnmegelőzési és konfliktuskezelési, valamint rendvédelmi felkészítési és gyakorlati modult is teljesíteni kell, ezek sikeres elvégzését iskolaőri vizsga követi - közölte az ORFK.
A pedagógiai-pszichológiai képzés oktatóit az Emberi Erőforrások Minisztériuma jelöli ki. A bűnmegelőzési leckéket a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által felkért szakemberektől sajátíthatják el az érintettek, a rendvédelmi felkészítést pedig a megyei rendőr-főkapitányságok munkatársai végzik.
Az iskolaőrök feladata az intézményi házirend betartatása lesz, munkájuk során - a szükségesség és az arányosság elvének megfelelően - használhatnak gumibotot, bilincset, gázspray-t. Intézkedési jogosultságuk csak az iskola területére terjed majd ki, tanítási időben.
Nyilvánosak az új szabályok - ilyen intézkedési tervet kaptak a magyar iskolák
Tegnap este fél 10-kor az iskolák intézményvezetői megkapták azt a járványügyi intézkedési tervet, amely a 2020/21-es tanévben lesz érvényben.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.