Koronavírus-fertőzöttek voltak egy nyári táborban

Egy sátoraljaújhelyi táborban derült ki, hogy vannak koronavírus fertőzöttek, a szoros kontaktokat már tesztelték.

  • Eduline

Tegnap este számoltunk be arról, hogy egy mezőkövesdi iskolában 21-en kapták el a koronavírust egy értekezleten, utána pedig kiderült, hogy koronavírus-fertőzöttek voltak egy sátoraljaújhelyi táborban.

A helyszínre kivonult az ÁNTSZ, a szoros kontaktokat tesztelték - tudta meg a hvg.hu. Egy olvasó aktív fertőzöttekről, a tábor egyik vezetője "gyanús esetekről" beszélt, akiket elkülönítettek. Két koronavírusos beteg volt a Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi táborában – tájékoztatta egy táborban részt vevő az oldalt. Szerinte a táborban nagyjából 250-en vannak, Kárpát-medencei, diaszpórában élő középiskolások és egyetemisták.

A tábor hétfőn kezdődött, a keddi városnézés közben derült ki, hogy egy délvidéki tanár és egy diák tesztje pozitív lett. Amikor ez kiderült, akkor mindenkit visszavittek a táborba, a két érintettért külön autóval jöttek. Úgy tudja, hogy a teszteket nem a táborban, hanem még korábban, Budapesten végezték, de azt nem tudta megmondani, hogy a vizsgálatokat vajon ki kérte és miért. A táborozó később azt hallotta, hogy aktív fertőzöttekről van szó. A táborban megjelent az ÁNTSZ, és a két ember közvetlen kontaktjait elkülönítették és letesztelték PCR-tesztekkel, a betegeket pedig mentő vitte egy budapesti kórházba.

Nagyon ijesztő volt - mesélte a diák. Ő úgy tudja, a csoport hazautazik. A képet a helyszínről kapta a hvg.hu.

null

null

A hvg.hu megkereste telefonon a szövetség egyik igazgatóját, aki annyit mondott, teszteltek egy busznyi, táborba tartó diákot, és két gyanús esetet találtak, őket elkülönítették. Az aktív fertőzöttekről annyit mondott, hogy jelenleg azt a tájékoztatást adhatja, hogy az érintetteket elkülönítették, a tábor pedig folytatódik. Állítása szerint a szövetség elnöke a mai napon bővebb tájékoztatást ad majd.

Nyílt levelet írt a BKV szakszervezete a csúsztatott iskolakezdés terve miatt

A BKV szerint fontos lenne minél előbb tudniuk, hogy mi lesz szeptembertől, mert nem egy-két nap, mire felkészülnek a változtatásra.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.