Megszavazták: szeptemberben jönnek az iskolaőrök

A szavazás eredménye nem hozott meglepetést.

  • Eduline

Szeptemberben már iskolaőrökkel indul a tanév - az Országgyűlés ugyanis pár perce megszavazta a javaslatot. A képviselők 155 igen, 17 nem szavazattal, 21 tartózkodás mellett fogadták el. Az iskolaőrség külön rendészeti szervként, a rendőrség irányítása alatt jön létre, tagjai 2020. szeptember 1-jétől teljesíthetnek szolgálatot nagyságrendileg 500 állami köznevelési és szakképzési intézményben.

Ahogy azt már sokszor említettük, az iskolaőri rendszer bevezetését Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be május végén. A miniszter akkor azt mondta, hogy ötszáz iskolában lesz iskolaőrség - az intézményeket pedig nem csak úgy választják, hanem jelentkezni lehet a programba. A tervezetet valószínűleg a következő napokban el is fogadja a kormány. A törvényjavaslat egyébként azt mondja ki, hogy az iskolaőr "kényszerítő eszközzel rendelkező, sajátos jogokkal felruházott személy", aki közfeladatot ellátó személynek minősül és rendőrségi alkalmazott lesz. Az iskolaőrök egyenruhát, szolgálati igazolványt és jelvényt kapnak, az egyenruhájukon fel lesz tüntetve az iskolaőr szó. Az iskolaőrök "intézkedési és kényszerítő eszköz-alkalmazási jogosultsága csak a nevelési, oktatási intézmény területére terjed ki tanítási időben".

A javaslatban az is szerepel, hogy az iskolaőrök testi kényszert, szökésének vagy önkárosításának veszélye esetén bilincset, támadás megakadályozására vagy az ellenszegülés esetén pedig vegyi eszközt és rendőrbotot alkalmazhatnak, illetve használhatnak.

Ezen felül a javaslat kiterjeszti a büntethetőség alsó korhatárának 14-ről 12 évre leszállítását a hivatalos személyek, közfeladatot ellátó személyek és a támogatóik elleni erőszak esetére is. Valamint szerepel benne, hogy "ha egy tanköteles korú vagy azt a kort betöltve továbbtanuló gyereket/fiatalt a bíróság bűnösnek mond ki, de nem ítéli szabadságvesztésre, a családja egy évre elveszíti az úgynevezett iskoláztatási támogatást", vagyis a családi pótlékot.

Nemrég azt is megtudtuk, hogy speciális rendészeti, valamint pedagógiai-pszichológiai felkészítést is kapnak a leendő iskolaőrök, akiknek munkába állás előtt vizsgán is bizonyítaniuk kell az alkalmasságukat – mondta Maruzsa Zoltán nemrég. A köznevelésért felelős államtitkár azonban azt is elmondta, hogy nem lesz kötelező a rendőri előképzettség.

Arról, hogy az iskolaőri rendszer hogyan működhetne jól korábban Dr. Jármi Éva, az ELTE PPK Iskolapszichológiai Tanszékének egyetemi adjunktusával beszélgettünk:

"Úgy kell beépíteni az iskolák életébe az iskolaőröket, hogy ne a rendszeren kívül működjenek"

A javaslat a döntéshozók előtt, ha elfogadja a kormány szeptemberben már iskolaőrökkel kezdődik következő tanév. Valóban ez a megoldás az iskolai erőszak visszaszorítására? Hogyan kell működnie egy ilyen rendszernek, hogy hatásos legyen, és mikre kell nagyon odafigyelni a szabályozásnál? Pedagógiai szakpszichológust kérdezünk a magyar iskolaőri rendszer terveiről.

Megszavazta az Országgyűlés a Színművészeti átalakításáról szóló javaslatot

Új modellben működik tovább a Színház- és Filmművészeti Egyetem, ugyanis az országgyűlés az imént megszavazta a változtatást.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Magyarérettségi 2026: mire figyeljenek a diákok az utolsó napokban? – Magyartanár adott tanácsokat

Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.

Kormánybiztos lesz Bódis Kriszta, a kultúráért felelős tárcát Tarr Zoltán, a tudományos területet pedig Tanács Zoltán irányíthatja

Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.

@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu