Klebelsberg Központ: hazugság, hogy magukra maradtak a tanárok a digitális oktatás alatt

Hajnal Gabriella szerint a járvány alatt az oktatásirányítás folyamatosan kézben tartotta és támogatta az eseményeket, akik pedig kritizálnak és „esetleg pontosan tudták előre, hogy ez a vírus jön, akkor jó lett volna, ha szólnak” – mondta a Népszavának.

  • Eduline

Hajnal Gabriellát, a Klebelsberg Központ elnökét felháborítják azok az állítások, melyek szerint a tanárok alig kaptak segítséget a digitális távoktatáshoz – mondta a Népszavának adott interjúban, majd hozzátette: „nagyon sok előrelépés történt ebben a 3-4 hónapban, ami nagyban köszönhető a pedagógusoknak, ezt senki nem vitatja. De azt mondani, hogy az oktatásirányítás, a tankerületek vagy a Klebelsberg Központ nem állt be mögéjük, az egyszerűen hazugság”.

Folyamatosan fejlesztették a KRÉTA-rendszert, több mint 80 okostankönyvet lehetett elérni a Nemzeti Köznevelési Portálon, és mintegy 8 ezer új vagy jó minőségű használt eszközt szereztek be és juttattak el a rászorulókhoz. Adatai szerint az iskolákban 350 ezer digitális eszköz van, amelyekből sokat használtak most a tanárok és diákok, illetve be is mehettek az érintettek az intézményekbe, hogy használják ezeket. Új gépeket is beszereztek, ezért egyetlen tanárral sem történhetett meg, hogy kért és nem kapott számítógépet.

Az interjúban Hajnal Gabriella arra is kitért, hogy az új nemzeti alaptanterv a tervek szerint halad, jónak és előremutatónak találja, így nincs szakmai indoka a bevezetés elhalasztásának. Illetve arra is utalt, hogy a tiltakozók többsége nem is olvasta a NAT-ot. Az iskolaőrséggel kapcsolatban pedig úgy véli, szintén fontos tisztázni egy félremagyarázást, ugyanis az őrök feladata „a pedagógusok és a gyermekek biztonságának és az iskola rendjének a védelme, nem pedig a félelemkeltés” lesz.

Hivatalos: kötelező a pszichológiai alkalmassági vizsga az iskolaőröknek, később is működhet távoktatás

A jövőben is lehet időszakos digitális oktatás az iskolában, kötelező lesz a pszichológiai alkalmassági vizsga az iskolaőröknek - a változásokat az Országgyűlés elfogadta.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.