Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Két hónapos lezárás után, május 11-én újranyitnak az iskolák Franciaországban. Az oktatás a korábbiakhoz képest sokkal kisebb létszámmal, 15 fős osztályokban folytatódik.
A francia oktatási miniszter tájékoztatása szerint május 11-én az iskolák is újranyitnak az országban, de a diákokat csak szakaszosan engedik vissza, és a korábbinál jóval kisebb létszámú osztályok lesznek. Ezeknek a mérete az általános iskolákban és a középiskolákban eltérhet, de osztályonként maximum 15 fő lesz a megengedett, ami a jelenlegi csoportok felének felel meg. A létszámcsökkentésével szeretnék mérsékelni a fertőzés kockázatát – írja a reuters.com.
A francia oktatási miniszter kitért arra is, hogy a gyerekek szakaszosan térnek majd vissza az iskolákba, május 11-én a fiatalabb, általános iskolás tanulókkal kezdve. A május 18-ai héten egyes középiskolák és szakiskolák is folytatódnak, rendszerszinten pedig május 25-én jöhetnek az átfogóbb újranyitások. A francia egyetemek viszont nyár végéig zárva maradnak.
A tájékoztatón az is elhangzott, hogy a visszatérés megtervezésére és lebonyolítására minden iskola kellő teret kap, de akkor egyik intézmény sem nyithat újra, ha nem felel meg az egészségügyi feltételeknek.
Egy ausztrál kormányfő is kinyitná az iskolákat
Scott Morrison szerint az iskolai körülmények biztonságosak, visszaküldené a diákokat az iskolába.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.