A mese, ami még az iskolai teljesítményre is jó hatással van

Egy kutatás alapján kiderült, a híres Szezám utca című gyerekműsor megjelenése javította a gyerekek iskolai teljesítményét.

  • Eduline

Az amerikai Szezám utca (eredetiben Sesame Street) című gyerekműsor kimondott célja az óvodás-kisiskolás korú gyerekek oktatása. Ez a cél pedig a kutatások szerint nagy eséllyel teljesült is. Az Index számolt be róla, hogy akik sokat nézik Elmót, Grovert, a Nagy Madarat, a Sütiszörnyet és a többieket, amint az ábécéről és a számolásról énekelnek, kimutathatóan jobban teljesítenek az iskolában.

A Marylandi Egyetem és a massachusettsi Wellesley College közgazdászai azt elemezték, hogy vajon azoknak gyerekeknek, akik hétéves koruk előtt hozzájutottak a Szezám utcához, változott-e az iskolai sikerességük, a hosszú távú teljesítményük az oktatási rendszerben, illetve a munkaerőpiaci sorsuk - írják. A hatvanas évek adatai alapján össze tudták hasonlítani, melyik megyében mikor vált elérhetővé a Szezám utca. 

Ezek alapján megvizsgálták, hogy a gyerekek hány százaléka járt a korának megfelelő osztályokba (ebből kijön a a bukások aránya), majd később hányan mentek egyetemre, hányan végezték el azt, mennyit kerestek dolgozóként és hányan lettek közülük szegények felnőttként. Kiderült, a Szezám utca elérhetőségének pozitív hatása volt az általános iskolai teljesítményre.

A hatvanas évek végén még jóval kevesebb impulzus érte a gyerekeket, ezért a kutatók úgy vélik, ma már nehezen válhatna ekkora hatásúvá bármilyen mese.

Nem csak a rajongóknak jár a varázslat - ingyen elérhető a Harry Potter könyvek első kötete

Világszerte ingyen elérhetővé vált a Harry Potter-könyvsorozat első kötetének elektronikus és hangoskönyv változata is - jelentette be J. K. Rowling, a sorozat szerzője.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.