A koronavírus sem akadály, idén sem lesz gond a tankönyvek kiszállításával a minisztérium szerint

Az idén is biztonságosan eljutnak a tankönyvek a szeptemberi tanévkezdésig a diákokhoz - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Magyar Nemzetnek.

  • Eduline

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a lap megkeresésére közölte, hogy a tanulók háromnegyedét semmiféle változás nem érinti, hiszen a 2020/21-es tanévre csak az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamon lép életbe az új Nemzeti alaptanterv. Ez pedig azt jelenti, hogy a tankönyveknek csak egy kis hányadát, a jegyzéken szereplő mintegy háromezer tétel két-három százalékát kell átdolgozni, és az átdolgozásoknak a vonatkozó jogszabály szerint legkésőbb június 15-ig el kell készülniük.

A tárca kiemelte továbbá, hogy az átdolgozott tankönyvek ára nem változik a könyvek korábbi verziójához képest, a rendelendő darabszám pedig a tanulói létszám függvénye, így az iskolai tankönyvfelelősök ebben az évben is minden nehézség nélkül le tudják adni, hogy melyik kiadványból mennyit szeretnének rendelni - írják.

A Magyar Nemzet azt állítja, hogy az iskolákban jelenleg használt könyvek 86 százaléka állami kiadású, a tanárok tehát főleg ezeket preferálják, noha bőven válogathatnak a magánkiadói termékek közül is: az idei jegyzéken 1561 állami kiadású tankönyv mellett 1302 piaci kiadású könyv szerepel. Kiemelik: tavalyhoz képest 320 új kiadvánnyal bővült a kínálat.

A terjesztésért felelős Könyvtárellátó Nonprofit Kft. a mostani tanévre összesen 13 millió példányt szállított ki mintegy négyezer intézménybe, az idei nyár során hasonló nagyságrendű munka várható a részükről.

Még nincsenek meg az átdolgozott tankönyvek, folyamatosan frissül a könyvlista

A 2020/21-es tanévben használatos iskolai tankönyvek rendelése a korábbi években megszokott ütemezés szerint április 1-jén kezdődött - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.