Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A feltételek nem mindenhol adottak a digitális oktatáshoz, a tanárok viszont most több téren is vizsgáznak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerint bár nem egyszerű a most kialakult helyzet, azonban a "koronavírusnak köszönhetően" elképesztően innovatív energiák szabadultak fel a tanárokban, akik már belefáradtak a korábbi rendszerbe – mondta el Szűcs Tamás az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A PDSZ elnöke szerint az eszközök és a felszereltség szintje nem egyforma sem az intézmények, sem a családok terén – ezért az egészen biztos, hogy most ott kéne segíteni a központi intézkedésekkel, ahol ezt igénylik az iskolák. Ott, ahol már kialakultak a saját tervek, a tanárokat hagyni kéne, hogy dönthessenek -
Arra a kérdésre, hogy mi van a szegényebb, hátrányosabb helyzetű területekkel, azt mondta: ahol nagyon nagy hiány van felszerelésekből, ott az iskolák akár nyomtatott formában is megpróbálhatják majd eljuttattatni a tananyagot a diákoknak. Illetve a legtöbb helyen a diákoknál van okostelefon, amivel - ha kapcsolatot tartani nem is lehet – a házit le lehet fényképezni és el lehet küldeni a tanároknak.
Kitért arra is, hogy az már most látszik, a diákoknak hiányzik a szocializáció, az osztálytársak. Az iskola ugyanis nem csak az oktatásról szól. Hozzátette: a tanároknak komoly terhet jelent, hogy digitális tananyagokat kell előállítaniuk az összes órájukra. Eddig is volt olyan, aki online is oktatott, de most mindenkinek minden órára így kell készülnie.
Bár a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete - a koronavírus-járvány terjedése miatt - határozatlan időre felfüggeszti az Emmivel megkezdett, és a jövőben közösen folytatandó sztrájktárgyalásokat. A PDSZ elnöke szerint a tanárok most vizsgáznak, hiszen a szülők is látják mit csinálnak az órákon, nem csak a gyerekek elmondása alapján tudják értékelni a munkájukat. A jelenlegi helyzet végével újra belekezdenek a szakszervezetek a tárgyalásokba – tette hozzá a PDSZ elnöke.
Felfüggeszti a sztrájktárgyalásokat a PSZ és a PDSZ
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) - a koronavírus-járvány terjedése miatt - határozatlan időre felfüggeszti az Emmivel megkezdett, és a jövőben közösen folytatandó sztrájktárgyalásokat.
| Nem szeretnél lemaradni a legfontosabb információkról? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.