A NAT ellenes tüntetést is későbbre halasztják

A szervezők a központi március 15-ei ünnepség lefújása után döntöttek így.

  • Eduline

Elmarad a módosított Nemzeti alaptanterv (NAT) bevezetése ellen meghirdetett március 15-i tüntetés – tudta meg a hvg.hu a demonstrációt szervező Alternatív Diákközpontú Oktatásért Mozgalom kommunikációs alelnökétől. Erről egyeztettek a szakszervezetekkel és más civil szervezetekkel is.

Tarnay Kristóf Ábel a lapnak elmondta, miután a koronavírus terjedésének veszélye miatt az operatív törzs javaslatára lefújták a március 15-ei rendezvényt, úgy döntöttek, számukra is az a felelős döntés, ha elhalasztják a NAT ellenes tüntetést.

A demonstrációt mindenképpen szeretnék majd pótolni, de egyelőre nem tudtak új időpontot mondani. Addig is online kampánnyal, jogi, illetve szimbolikus nyomásgyakorlására készülnek.

Már több mint 200 iskolában tiltakoznak a NAT ellen

Már 211 iskolában, összesen 65 különböző településen tiltakoznak az új Nemzeti alaptanterv (NAT) ellen.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

A sötét anyagot is kutatta az új felsőoktatási államtitkár: mit kell tudni Katz Sándorról?

Lannert Judit bejelentette, hogy Katz Sándor lesz az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkára. A nemzetközileg ismert elméleti részecskefizikus az Magyar Tudományos Akadémia egyik legfiatalabban megválasztott tagja, kutatásai során pedig a sötét anyaghoz kapcsolódó elméleti kérdésekkel és a kvark-gluon plazma vizsgálatával is foglalkozott.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.