Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Keddtől jelentkezhetnek újra az iskolarendszerű szakképzésben egészségügyi szakmát tanulók az ápolói ösztöndíjra, amelynek összege havi negyvenezer forint.
Páva Hanna, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgató-helyettese elmondta, a pályázat célja, hogy "minél többen válasszák az ápolói szakmát, és tanulmányaikhoz támogatást is kapjanak".
Milyen feltételekkel kaphatjátok meg?
A támogatás egyik feltétele, hogy a szakképesítés megszerzése után hat hónapon belül el kell helyezkednetek, továbbá, hogy legalább annyi ideig kell megszerzett végzettségeteknek megfelelő munkakörben dolgoznotok valamely hazai közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál, amennyi ideig az ösztöndíjat kaptátok.
Az eddigi öt ösztöndíjas pályázati ciklus alatt 3117 tanulóval 3697 szerződést kötöttek, és 1,085 milliárd forintnyi ösztöndíjat folyósítottak. A végzett ösztöndíjasok közül 785-en már elhelyezkedtek.
Meddig és hol kell jelentkezni?
A pályázatra február 18-ától március 31-éig lehet jelentkezni ezen a honlapon.
Mától nőnek a felsőoktatási ösztöndíjak - ilyen támogatásokra pályázhattok
Február 1-jétől 30 százalékkal, 166 ezer forintra emelkedik a hallgatói normatíva összege; a felsőoktatási ösztöndíjakra fordítható keret ezzel bő két év alatt összesen 40 százalékkal bővül - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel szombaton.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.