A PSZ szerint túlságosan későn hozták nyilvánosságra az új Nemzeti alaptantervet

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint túlságosan későn hozták nyilvánosságra a módosított Nemzeti alaptantervet, amelyről nem is folyt széles körű társadalmi vita.

  • Eduline

Ha az alaptantervet valóban be akarja vezetni a kormány felmenő rendszerben 2020 szeptemberében, ahhoz a kerettantervek és a tankönyvek sem készülhettek, illetve készülhetnek el idejében kellő szakmai alapossággal, és a tanárok felkészülésére sem marad elegendő idő - írják közleményükben.

Hozzáteszik, többször is jelezték: a kapkodásnak leginkább a tanulók, illetve a pedagógusok lesznek az áldozatai.

A szakszervezet közleményében azt ígéri, a szakmai tárgyakat tanító tagjai bevonásával fogja megvizsgálni, hogy a módosított alaptanterv megfelel-e a XXI. század elvárásainak, csökkennek-e érzékelhetően a tanulók terhei, továbbá azt is, hogy a 2018-ban megfogalmazott javaslatai közül mit építettek be és mit nem. Továbbá érdeklődéssel várja a PSZ azt is, hogy a köznevelésről leválasztott szakképzés közismereti tantárgyait hogyan szabályozza a módosított Nemzeti alaptanterv.

A Pedagógusok Szakszervezete azt is nehezményezi, hogy az Emmi-vel tavaly kötött stratégiai megállapodása ellenére sem kapta meg a Nemzeti alaptanterv legutóbbi koncepcióját.

Kásler Miklós: elkészült a módosított Nemzeti Alaptanterv

Elkészült a módosított Nemzeti Alaptanterv (Nat) - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Kásler Miklós úgy fogalmazott: a módosított Nat "a jelennek és a jövőnek készült és a múlt értékeire épít".

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Egy újabb nyílt levél Lannert Juditnak: az SZFE-s hallgatóknak elegük lett a fejük felett hozott döntésekből

Több mint 250 hallgató ért egyet azzal a nyílt levéllel, amit a Hallgató Önkormányzat fogalmazott meg az egyetemi autonómia helyreállításáról, a kuratóriumi rendszer felszámolásáról, a hallgatói beleszólás hiányáról, az oktatói állomány átalakításáról, a képzési férőhelyek felülvizsgálatáról és az állandó játszóhely hiányáról Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszternek, valamint Tarr Zoltán leendő kulturális miniszternek.

Nem csak az tehetséges, aki jól versenyzik – Kaderják Anita szerint az iskolarendszer már a nulladik ponton rengeteg gyereket elveszít

Az iskolarendszer ma leginkább azokat a gyerekeket ismeri fel tehetségként, akik jól teljesítenek a versenyeken, gyorsan alkalmazkodnak az elvárásokhoz, és abban kiválóak, amit a rendszer eleve értékesnek tart. Kaderják Anita oktatáskutató szerint ezzel éppen azok a gyerekek veszhetnek el, akik másképp gondolkodnak, kérdeznek, alkotnak vagy egyszerűen csak nem férnek bele a tananyagvezérelt oktatás szűk kereteibe.