Friss felmérés: a diákok negyede nem tartja jónak az egészségét

Romlottak az egyes étkezésiszokás- és egészségiállapot-mutatók, ugyanakkor stagnálnak vagy javultak a szerhasználati jellemzők a magyar tinédzserek körében - idézi csütörtöki számában a Magyar Hírlap egy nemzetközi kutatás magyarországi felmérésének frissen ismertetett eredményeit.

  • Eduline/MTI

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közreműködésével négyévente, országos, reprezentatív mintán végzett kutatásban ötödik, hetedik, kilencedikes és tizenegyedikes diákokat kérdeznek az egészségüket befolyásoló szokásaikról.

Kiderült, 2014-hez képest valamelyest csökkent a kamaszok körében a zöldség- és gyümölcsfogyasztás, alacsonyabb lett a rendszeresen reggeliző tanulók aránya is. Noha visszaesett a napi édességfogyasztás, a túlsúlyosak aránya így is 5-6 százalékkal emelkedett.

Romlott az egészségi állapot szubjektív megítélése is, a diákok negyede nem tartja jónak az egészségét. Magas a pszichés és a szomatikus tüneteket rendszeresen tapasztalók aránya, főként a lányok körében, de a diákok jelentős része számolt be fáradtságról is.

A szerhasználatot tekintve az arányok stagnálnak vagy javultak 2014 óta: tízből négyen ittak alkoholt a kérdezést megelőző egy hónapban. Ugyanakkor némileg csökkent a lerészegedés előfordulása a diákok körében.

Friss felmérés: az általános iskolás gyerekek közel harmada fáradtnak érzi magát

Hogyan érzik magukat, mit esznek és mennyit mozognak az ötödikes, hetedikes, kilencedikes és tizenegyedikes diákok? Itt vannak a friss stitisztikák.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.