Azt hitte, karácsonyi partira érkezik, éljenzés fogadta az életmentő iskolai nővért
Az iskolai nővér mentette meg tavaly tavasszal az egyik diák életét egy amerikai iskolában. Hétfőn számára szerveztek meglepetésünnepséget - írja a 6abc helyi portál.
Eduline
Kellemes meglepetésben volt része hétfőn annak az iskolai nővérnek, aki tavaly tavasszal megmentette az egyik diák életét a frankfordi Philadelphia Charter School for Arts and Sciences nevű iskolában - írja a 6abc helyi portál. Lisa Weidman három évet töltött az intézményben, végül azért távozott, hogy egy újabb diplomát szerezzen.
Az igazgató, Judith Taggart a tavaly tavaszi esetről elmondta: a walkie-talkie-n hallotta, hogy valaki a 911-es segélyhívót hívja, majd valaki más azt mondja, a diák nem reagál. A nővér újraélesztést alkalmazott, amíg megérkeztek a mentősök, majd - Taggart elmondása szerint - irányította az életmentést. "Nem pánikolt, nem veszítette el a fókuszt" - tette hozzá az igazgató.
Mostanra a diák visszatért az iskolába, és a nővér is, egy karácsonyi parti erejéig - legalábbis az iskolában dolgozó fia elmondása alapján Weidman ezt gondolta. A tornateremben várakozó körülbelül hatvan diák és a dolgozók azonban nem a Karácsonyt, hanem őt ünnepelték, az önkormányzattól pedig kitüntetést is kapott.
A Kansas állambeli Goddard Oak Street általános iskolájában hét tanárnő egyszerre szült, terhességükről és a gyerekeikkel is készítettek közös fotót - írja a Good Morning America.
Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.
A teljesítményértékelési rendszer kivezetéséről és egy új, az óvodapedagógusok szakmai fejlődésére épülő értékelés tervéről is beszélt Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár a XXVIII. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián.
Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.
Hogyan kell helyesen írni, hogy faszszopó? Milyen nyelvtani szabályt alkalmazunk, ha azt írjuk le, hogy „kapd be”? Szabó Dániel, vagy ahogyan sokan ismerik a közösségi médiában, Híresember elmagyarázza.
Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.