Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
"Teljes mértékig elfogadhatatlan" az iskolaérettségi vizsgálatok új szabályozása a Civil Közoktatási Platform szerint. A több szakmai szervezetet tömörítő platform szerint a gyerekek érdekei sérülnek, a szülőktől és a gyereket ismerő szakértőktől elveszik a döntési jogot és tovább növeli az egyenlőtlenségeket. A döntés kritériumrendszere sem ismert még, a feltételek pedig nem adottak.
Az iskolaérettségi vizsgálatok új szabályozása "a gyermek érdekeit maximálisan figyelmen kívül hagyja" és "nem veszi tudomásul azt a szakmai evidenciát, hogy eltérő érési folyamatokkal, eltérő fejlődésmenettel kell számolni, melyek tökéletesen normálisnak tekintendők". Emellett elveszi a gyermeket jól ismerő szakértőktől és a szülőtől a döntési jogot - írja közleményében a Civil Közoktatási Platform (CKP), amelynek többek között tagja a Pedagógusok Szakszervete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Szülői Hang Közösség is.
Ahogy már többször is beszámoltunk róla, januártól annak a gyereknek, aki augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét, szeptembertől iskolába kell mennie. A felmentésről pedig többé nem a szülő és az óvodapedagógus dönt majd: a kérelmet az Oktatási Hivatalnak kell benyújtani minden év január 15-ig - az első évben ezt két héttel, január 31-ig meghosszabították. A kérelmet az OH a szülő indoklása és a csatolt dokumentumok alapján bírálja el, de a helyi pedagógiai szakszolgálatok segítségét is kérheti. A részleteket itt olvashatjátok.
A CKP közleménye szerint az Oktatási Hivatal honlapján megjelent útmutató hozzáállása is felháborító, mert "úgy kezeli a gyermekek érdekét képviselő szülőt, mint aki valamilyen kötelezettség teljesítése alól kér felmentést, és hálásnak kell lennie, ha megkapja azt". Most éppen azok kerültek lehetetlen helyzetbe, akik nem tudják megvédeni magukat: nem hallottak a korábbi szakértői vélemény lehetőségéről, talán a januári határidőről sem, és nem rendelkeznek azzal az informatikai felszereltséggel, tudással, szabadidővel, szakértelemmel, amely lehetővé teszi nekik a kérvény beadását. Rajtuk nem segít, hogy 2 héttel meghosszabbították a beadási határidőt - írják.
A döntés kritériumrendszere a mai napig nem ismert, az eljáráshoz pedig sem a szakmai, sem a dologi feltételek nem adottak, mivel súlyos óvodapedagógus-, pedagógus-, fejlesztőpedagógus- és gyógypedagógus-hiány van, az első osztályosok megnövekedett számához pedig nem áll rendelkezésre elegendő tanterem.
"Az, hogy a kormány ezzel a törvénnyel durván beavatkozott családok életébe, elfogadhatatlan. Az, hogy kiveszi a gyermeket legjobban ismerők kezéből a döntést az iskolaérettséggel kapcsolatban, vállalhatatlan. Az, hogy az óvodapedagógus munkáját ledegradálja a papírgyártás szintjére, minősíthetetlen. Az, hogy gyermekek ezreinek nem biztosítja az egyenlő bánásmódhoz való jogát, felháborító" - áll a közleményben.
"Tudják-e, ismerik-e a döntéshozók az érési folyamatokat? Tisztában vannak-e az eddigi rugalmas beiskolázás fogalmával? Van-e valós tapasztalatuk a differenciálásról, inkluzív nevelésről, idegrendszeri fejlődésről? Jelent-e számukra valamit az esélyegyenlőség, alapvető jogok fogalma?" - teszi fel a kérdéseket a közlemény.
A CKP kérdéseit - többek között az egyeztetés hiányáról, az iskolaérettségről való döntés módszereiről és arról, hogy mi lesz a hátrányos helyzetű gyerekekkel, akiknek szülei nem rendelkeznek a kérelem beadásához szükséges eszközökkel - Parlament Kulturális Bizottságából Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter meghallgatása után írásban is eljuttatták a miniszternek, egyelőre még nem kaptak választ.
A Szülői Hang segédletet készített szülők számára az iskolaérettségi kérvényéhez
A Szülői Hang Közösség segédletet készített azon szülők számára, akik januárban gyermekük további egy év óvodai nevelését kérvényezik az Oktatási Hivatalnál.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).