Már 60 diákot kezelnek szalmonellagyanúval Debrecenben, több beteget nem tudnak fogadni

A héten több diák is szalmonellagyanúval került kórházba Debrecenben, számuk azóta tovább nőtt. Ezzel viszont a kórházi kapacitás is telítődött, több beteget nem tudnak fogadni - közölte a Debreceni Egyetemre (DE) az MTI-vel.

  • Eduline/MTI

Az egyetem korábbi közleménye szerint a gyerekek súlyosan kiszáradt, de nem életveszélyes állapotban hányással, hasmenéssel, magas lázzal kerültek kórházba. A tömeges megbetegedés okainak tisztázása folyamatban van. Az egyetem közleménye nem említi, de korábbi sajtóértesülések szerint a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai lettek tömegesen rosszul.

A hajdú-bihari kormányhivatal azonnal étel- és tisztasági-, illetve járványügyi diagnosztikai vizsgálatokat rendelt el az ügyben, a laboratóriumi vizsgálatok folyamatban vannak.

Orvosi vagy szülői igazolás? Az Emmihez került az aláírt petíció

Eljuttatták az Emmihez (Emberi Erőforrások Minisztériuma) a több tízezres aláírással ellátott petíciót, amely az iskolai (orvosi) igazolás problémájára kínál megoldást.

Azt még nem tudni, hogy a megbetegedést mi okozta, mindenesetre az iskola épületét fertőtlenítették. A tömeges megbetegedés miatt nem rendeltek ez iskolaszünetet, a konyha is működik - jelezte a

M. Tóth Ildikó az Debreceni Egyetem sajtófőnöke hozzátette: a debreceni klinikai központban és a Kenézy egyetemi kórházban ápoltak közül jelenleg senki sincs életveszélyes állapotban. A gyermekek súlyos, kiszáradásos tünetekkel, magas gyulladásos paraméterekkel érkeztek, intenzív ellátásra azonban eddig nem volt szükség. Ugyanakkor a folyadékpótlás és magas gyulladásos paraméterek, szeptikus tünetek esetén antibiotikumot adnak a rászorulóknak, a kórházat eddig két gyerek hagyhatta el.

Azt továbbra sem tudni, hogy a megbetegedést mi okozta, mindenesetre az iskola épületét fertőtlenítették. A tömeges megbetegedés miatt nem rendeltek el iskolaszünetet, a konyha is működik - jelezte a sajtónak Bujdosó Tibor iskolaigazgató.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.