Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Mit érdemes már most tudni a 2020-as középiskolai felvételiről? Itt vannak a legfontosabb kérdések és válaszok.
Az általános iskolából hozott pont mely tantárgyak alapján tevődik össze?
Az iskola - ahová jelentkeztek - maga döntheti el, hogy mely tantárgyak osztályzatait veszi figyelembe, erről pontos infókat azonban a felvételi tájékoztatójában találtok majd - ezeket október 20-ig minden intézmény közzéteszi.
Mikor lesz a központi írásbeli vizsga és hogyan lehet rá jelentkezni?
A központi írásbeli vizsgák 2020. január 18-án lesznek az érintett iskolákban, erre december 6-ig lehet jelentkezni, méghozzá közvetlenül abban az iskolában, ahol meg szeretnétek írni a tesztet. Ehhez szükséges az oktatas.hu honlapján megtalálható tanulói jelentkezési lap.
A kiválasztott középiskolákba külön kell jelentkezni?
Így van, a központi vizsgára jelentkezés nem egyenértékű a felvételi jelentkezéssel, attól különállóan működik. Minden diáknak 2020. február 19-ig jelentkeznie kell a kiválasztott intézmény(ek)be, ezt saját általános iskoláján keresztül teheti meg, amelyhez szükség lesz többek között egy tanulói adatlapra, valamint a jelentkezési lapra.
Hamarosan kezdődik a középiskolai felvételi: itt vannak a következő hónapok fontos dátumai
Hamarosan beindul az őszi középiskolai felvételi szezon. Ha ti is leendő középiskolások vagytok, akkor ezt a dokumentumot érdemes már most olvasgatnotok.
Azok a nyolcadikas diákok, akik 6 vagy 8 osztályos gimnáziumban tanulnak, és nem váltanának intézményt, szerencsés helyzetben vannak. Nekik nem kell tanulói adatlapot és jelentkezési lapot sem kitölteniük - írja az Oktatási Hivatal.
Van lehetőség valamilyen támogatásban részesülni a felvételi során?
Van lehetőség a hátrányos helyzetű, tehetséges diákok számára. Az Arany János Tehetséggondozó Program kifejezetten a diákok továbbtanulásának támogatására jött létre.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Már lehet jelentkezni a középiskolai felvételi előkészítőkre: ennyibe kerülnek a kurzusok
2020. január 18-án írják majd a felvételizők a központi vizsgák feladatlapjait. Sokan felvételi előkészítőkkel mennek biztosra, így gyakorolnak a megmérettetésre, de mennyibe kerülnek ezek a kurzusok?
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).