Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Meghirdették az idei Arany János Tehetséggondozó Programot. Most összeszedtünk minden fontos információt a részvétel feltételeiről, a pályázás menetéről és fontosabb határidőkről.
Mi az az Arany János Tehetséggondozó Program?
A program célja, hogy segítse a hátrányos helyzetű, tehetséges diákok továbbtanulását. A program keretében lehetőség nyílik arra, hogy a hátrányos helyzetű tehetséges gyerekek olyan középiskolákban, kollégiumokban tanuljanak, ahol fontos a felsőoktatási tanulmányokra való eredményes felkészítés - írja a felhívás.
Kik jelentkezhetenek?
Minden olyan tanuló, akinek van tanulói jogviszonya, és a középiskola kilencedik évfolyamára jelentkezik abban a tanévben, amelyben a pályázatot meghirdetik, illetve hátrányos helyzetű, rászoruló vagy rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül.
Milyen a pályázás menete?
A programban részt vevő intézmények/intézménypárok (középiskolák és kollégiumok) közül hármat lehet megjelölni, melyek közül a tanulók elsősorban a lakóhely szerinti megye intézményébe nyerhetnek felvételt.
A jelentkezőknek meghatározott időpontban (2020. január 17-én, illetve pótló válogatási eljárás során 2020. január 25-én) felvételi eljárást megelőző válogatáson kell rész venniük: egy elbeszélgetést követően fogalmazást kell írniuk és képességeket vizsgáló feladatlapokat kitölteniük. A jelentkezőknek részt kell venniük a kilencedik évfolyamra felvételiző tanulók számára szervezett központi írásbeli felvételi vizsgán abban az intézményben, ahová az Arany János Tehetséggondozó Program keretében a felvételüket kérik.
Hamarosan kezdődik a középiskolai felvételi: itt vannak a következő hónapok fontos dátumai
Hamarosan beindul az őszi középiskolai felvételi szezon. Ha ti is leendő középiskolások vagytok, akkor ezt a dokumentumot érdemes már most olvasgatnotok.
Meddig lehet pályázni?
A pályázatot legkésőbb 2019. december 11-ig (a postára adást igazoló bélyegző dátuma) − postai úton − a települési önkormányzat juttatja el az első helyen kiválasztott középiskola címére. A borítékra rá kell írni, hogy "Arany János Tehetséggondozó Program". A pályázat eredményéről 2020. február 8-áig a középiskola tájékoztatja a jelentkezőket.
Milyen egyéb fontos határidők vannak?
2019. december 6.: a pályázónak külön jelentkezési lap benyújtásával egyénileg kell jelentkezniük a központi írásbeli vizsgára. A tanulók az írásbeli felvételi vizsgára közvetlenül a központi írásbeli felvételi vizsgát szervező – az Arany János Tehetséggondozó Programra történő pályázat benyújtása esetén a pályázatban első megjelölt – intézménybe. A központi írásbeli felvételi vizsga jelentkezési lapja 2019. november 15-étől lesz elérhető az Oktatási Hivatal honlapján.
2019. december 11.: az Arany János Tehetséggondozó Programra történő pályázatok benyújtásának dátuma.
2020. február 8.: az Arany János Tehetséggondozó Programban és az Arany János Kollégiumi Programban részt vevő intézmények a programra benyújtott pályázatok eredményéről – egymás egyidejű előzetes értesítésével és az oktatásért felelős miniszter bevonásával – értesítik az érintett törvényes képviselőket, tanulókat és általános iskolákat.
A központi írásbeli felvételi vizsga egy magyar nyelv és egy matematika feladatlap kitöltéséből áll. A vizsgák időpontját a tanév rendjéről szóló rendelet határozza meg: a vizsga 2020. január 18-án 10.00 órakor lesz (pótló központi írásbeli felvételi vizsga 2020. január 23-án 14.00 órakor).
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).