Már lehet jelentkezni a középiskolai felvételi előkészítőkre: ennyibe kerülnek a kurzusok

2020. január 18-án írják majd a felvételizők a központi vizsgák feladatlapjait. Sokan felvételi előkészítőkkel mennek biztosra, így gyakorolnak a megmérettetésre, de mennyibe kerülnek ezek a kurzusok?

  • Eduline

A már hagyományosnak számító felvételi előkészítő kurzusok szezonja is lassan megkezdődik, ugyanis a legtöbb tanfolyam már szeptember második felétől, október elejétől indul. Középiskolák, különböző magáncégek, oktatási központok szerveznek több hetes kurzusokat.

Találni néhány ingyenes tanfolyamot is, ezeket általában gimnáziumok szervezik 6. és 8. évfolyamos tanulóknak mindkét tárgyból (matematikából és magyarból). A legtöbbjük azonban fizetős kurzus, egy gimnázium például 10 ezer forintért kínálja a 13 alkalmas előkészítőjét, míg egy másikban 17 hetes tanfolyamon lehet részt venni. Ennek díja tantárgyanként 28 ezer forint/fő. A foglalkozások minden csoportban hetente egy alkalommal kerülnek sorra 90 perc időtartamban - írja az iskola honlapja.

A kisebb csoportos foglalkozás a leggyakoribb, egy magáncég 12 alkalmas, szaktanári kurzusa több mint hatvanezer forintba kerül, azonban lehetőség van négy alkalmon is részt venni, ennek már jóval barátibb az ára, ha valaki csupán egy minimális előkészítőn venne részt megerősítés gyanánt, annak ideális lehet ez a megoldás. Ugyanígy egy másik 12 hetes tanfolyamon részt lehet venni már 20 ezer forintért is. Nem mindegy azonban, hogy egy tárgy felkészítőjéről vagy mindkettőről van szó egy-egy tanfolyam esetében, ugyanis nagyjából hasonló árra jönnek ki, ha összeadjuk a tárgyankénti árakat, természetesen attól függ, kinek milyenre van szüksége.

Online kurzusok

Nem csak hagyományos tanfolyamokra lehet jelentkezni, a kurzusra szánt időt már minden diák magának is beoszthatja, ha online tanfolyamra adná a fejét. Egy ilyen előkészítő ára tantárgyanként 15-20 ezer forint körül mozog. Hasonlóan igénybevehető a szaktanári segítség, van lehetőség a tesztfeladatok gyakorlására, valamint oktatóvideókkal is készülhetnek a felvételizők ugyanúgy, általában 12 hetes időintervallumra osztott tananyaggal.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Középiskolába felvételiztek? Erre figyeljetek a következő hetekben

Az idén felvételiztek középiskolába? Már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.