Iskolakezdés: így lehet megelőzni a fertőzéseket

Az iskolakezdéskor, közösségbe kerüléskor a gyerekek fogékonyabbak a fertőzéses megbetegedésekre - mondta Cseh Áron, a Semmelweis Egyetem I-es számú Gyermekgyógyászati Klinikájának adjunktusa hétfőn az M1 aktuális csatornán.

  • MTI

A gyermekorvos szerint a pedagógusok azzal tehetnek sokat, ha a szünetekben gyakran szabad levegőre viszik a gyerekeket, az osztálytermeket pedig rendszeresen szellőztetik. A szülők pedig az egészséges életmód és étkezés biztosításával tehetnek a legtöbbet gyermekük immunrendszerének erősítéséért - tette hozzá. Egyúttal szólt arról is, hogy a D-vitamin pótlását már az őszi időszakban érdemes elkezdeni.

Cseh Áron felhívta a figyelmet arra is, hogy a gyerekek gyakori fertőzéses eredetű felső légúti megbetegedése egyáltalán nem jelent kórós állapotot, ha más komolyabb tünet nem kapcsolódik hozzá. Példaként említette, hogy az óvodáskorúak esetében az évi 10-12 "lázas epizód" teljesen normálisnak tekinthető, egyúttal ezek a megbetegedések az immunrendszer érésének sajátos módját is jelentik.

Kóros tüneteknek azt kell tekinteni a gyermekorvos szerint, amikor például a gyerek súlygyarapodása, idegrendszerének fejlődése elmarad a kortársaiétól. Ezek az immunzavarok azonban nagyon ritkák - mondta.

Kezdődik a 2019/2020-as tanév: változnak a menetrendek, erre érdemes figyelni

Ma reggel 1,2 millió diáknak megkezdődik a 2019/20-as tanév.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.