Klebelsberg Központ: augusztus 15-ig minden tankerületbe megérkeznek az ingyenes tanszercsomagok

Több mint 30 ezer ingyenes tanszercsomagot kapnak a halmozottan hátrányos helyzetű családokban élő gyerekek augusztus 26-ig - mondta a Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön az M1 csatornán.

  • MTI

Hajnal Gabriella hozzátette: a felső tagozatosok egyencsomagot kapnak, a kisebbeknek pedig korosztály szerint állították össze a csomagokat. Augusztus 15-ig minden tankerületekbe megérkeznek a csomagok, amelyeket ezután névre szólóan küldenek ki az iskolákba - ismertette.

A tanév kezdetéhez közeledve a központ elnöke kitért arra: a nyári viharok okozta iskolai károkat felszámolták, szeptember elsejéig minden tervezett beruházás befejeződik, a tankönyvek kiszállítása pedig rendben zajlik és a tervek szerint augusztus 26-ig lezárul.

Ilyen támogatásokat igényelhettek az iskolakezdés előtt

Milyen támogatásokat kaphatnak az iskolakezdés előtt a szülők? A munkáltatók egy része továbbra is ad iskolakezdési támogatást, de az önkormányzatoknál is érdemes érdeklődni arról, kapnak-e valamilyen juttatást a helyi iskolások.

Hajnal Gabriella szólt arról is, hogy a digitális felszereltség szempontjából egyre jobban állnak a magyar iskolák, az elmúlt tanévben 40 ezer pedagógus kapott notebookot.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„A havi 8 ezer forintos ösztöndíj aligha bír ösztönző erővel a hallgatóknak” – a HÖOK kutatása szerint minden második egyetemista dolgozni kényszerül

A hallgatók több mint fele dolgozik tanulmányai mellett, sokan pedig heti 20 óránál is többet – derül ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) friss, a hallgatók megélhetési helyzetét vizsgáló tanulmányából. A szervezet szerint a jelenlegi ösztöndíjrendszer már nem tud valódi anyagi biztonságot nyújtani az egyetemistáknak.

Pilz Olivér: „Olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek”

A leterhelt és betegeskedő tanárokat a kollégáik helyettesítik, évente akár 60-80 órát teljesen ingyen. Pilz Olivér szerint olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek a munkába. A Tanítanék Mozgalom alapítója az ATV-ben arról is beszélt: legalább tíz év kellhet ahhoz, hogy valóban javuljon a magyar oktatás helyzete.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.