Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Nem tartotta meg az első óráját ma négy pedagógus a kőbányai Szent László Gimnáziumban.
"Mi polgári engedetlenségnek neveztük ezt, mert egy törvény ihiányosság ellen szeretnék tiltakozni, de arról tájékoztattak minket, hogy erre munkahelyen nincs lehetőség, így ez munkamegtagadásnak minősül, aminek következményei lehetnek" - mondta az Indexnek Tóth Viktor angol szakos tanár.
Egy másik angol szakos kollégájával, illetve egy magyar és egy fizika szakos tanárral közösen jelentették be az igazgatónak, hogy szerda reggel nem tartják meg az első órájukat. Az igazgató elfogadta ezt, megoldotta a helyettesítést, de közölte velük, hogy ezt jelezte a tankerület vezetésének - írja a lap.
"Mélységesen fel vagyunk háborodva, hogy egy törvény akadályoz minket állampolgári jogaink gyakorlásában" - mondta Tóth Viktor. Korábban ők is részt akartak venni a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által kezdeményezett sztrájkban, de azt végül maga a szakszervezet fújta le önhibáján kívül álló okok miatt. Tóth Viktor, aki a PDSZ egyik alapszervezetét vezeti, azt mondta az Indexnek: tisztában vannak azzal, hogy mostani akciójukkal megsértik a jogszabályokat. "Ezt a saját nevünkben tesszük, ez a saját kezdeményezésünk, ehhez semmi köze a szakszervezetnek".
Ahogy már körábban mi is írtunk róla, a sztrájk végül elmaradt, mert a tanárokat képviselő szakszervezet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) végül nem tudott megállapodni az iskolát felügyelő tankerülettel a minimális szolgáltatásokról.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).