Különleges középiskolákat hoznának létre roma diákoknak

Nagy volumenű roma felzárkóztatási programot dolgoztak ki az Agrárminisztériumban – derül ki a hvg.hu birtokába került munkaanyagból. Az Agroma-program akár már jövőre indulhatna, ha az összes érintett tárca a javaslat mellé állna.

  • Eduline

Agroma – az agrárium és a roma szó összegyúrásával kreált fantázianéven fut az a nagyszabású felzárkóztatási programról szóló javaslat, amelynek belső munkaanyaga a hvg.hu birtokába került.

Az agráriumra fókuszáló felzárkóztatás kiindulópontját egy új, középiskolai hálózat jelentené, amit az Agroma-projekten belül Világítótorony-programnak kereszteltek el. Országosan 12-18 önkéntes alapú, bentlakásos szakközépiskolát hoznának létre kifejezetten a térség hátrányos helyzetű és roma fiataljai számára.

A lap úgy tudja, arra számítanak, hogy az ezekben végzettséget szerző roma fiatalok azonnal stabil fizetéssel rendelkező munkavállalóvá válnának a vidék agrárcégeinél. Másrészt mentorként és példaképként visszaforgatnák őket a rendszerbe.

A bentlakásos új szakközépiskoláknak köszönhetően akár pár év alatt jelentősen megugrana a mezőgazdaságban a szakképzett munkavállalók száma, ezért a koncepció megálmodói szerint az Agroma-, illetve ezen belül a Világítótorony-program akár már 2020 szeptemberétől az Agrárminisztérium egyik legnagyobb volumenű kezdeményezése lehetne.

A teljes cikket a hvg.hu-n olvashatjátok el.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Nem csak az tehetséges, aki jól versenyzik – Kaderják Anita szerint az iskolarendszer már a nulladik ponton rengeteg gyereket elveszít

A magyar iskola ma leginkább azokat a gyerekeket ismeri fel tehetségként, akik jól teljesítenek a versenyeken, gyorsan alkalmazkodnak az elvárásokhoz, és abban kiválóak, amit a rendszer eleve értékesnek tart. Kaderják Anita oktatáskutató szerint ezzel éppen azok a gyerekek veszhetnek el, akik másképp gondolkodnak, kérdeznek, alkotnának vagy egyszerűen csak nem férnek bele a tananyagvezérelt oktatás szűk kereteibe.

Visszabontaná a Tisza-kormány a pedagógus-továbbképzések állami monopóliumát

Lannert Judit oktatási miniszter szerint megszüntetnék az Oktatási Hivatal és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jelenlegi monopóliumát, és újra megnyitnák a képzési piacot külső szereplők előtt. A bejelentés azért is jelentős, mert 2025 januárjától kezdve az ötéves, 120 kredites új rendszerben szinte kizárólag az NKE által koordinált képzések közül választhatnak a pedagógusok.

Önkormányzati nyári napközis táborok 2026: még vannak szabad helyek, de érdemes gyorsan jelentkezni

A nyári szünet közeledtével sok család számára fontos kérdés, hogyan oldják meg a gyermekek felügyeletét úgy, hogy közben élménydús programokban is részt vehessenek. Jó hír, hogy több önkormányzat által szervezett nyári napközis táborban még vannak elérhető helyek. Az árak között ugyan jelentős különbségek lehetnek, de több kerületben továbbra is kedvező feltételekkel biztosítanak egész napos programokat és napi háromszori étkezést a gyerekeknek.