Valószínűleg ő a világ legidősebb óvodása: 102 évesen kellene beiratkoznia

Igencsak meglepődött a 102 éves Joszef Esed, amikor levele érkezett az önkormányzattól.

  • Eduline

A levelet azzal indokolták, hogy aki ’16/17-ben született, annak közeleg az óvodakezdés, csak éppen az év első számjegyeit nézték el - írja a hvg.hu.

Az izraeli férfi számára már az is furcsa volt, hogy a hivatalos címzettek a rég elhunyt szülei voltak, de még furcsább volt a levél tartalma: felszólították a szüleit, hogy idén írassák be őt óvodába.

A hiba nyilvánvaló: az önkormányzat egy olyan programot használ a lakók életkorának nyilvántartására, amely véletlenül letörölte az életkor első számjegyét, így aztán aki idén 02 éves, annak valóban ideje lassan megszervezni az óvodaválasztást. Arra is rájöttek az önkormányzatnál, hogy 19 másik esetben is elkövették ugyanezt a hibát, csak azokat a leveleket még nem postázták.

Majdnem száz éve Lengyelországban, már egyszer jártam óvodába, ha mindenképp ragaszkodik hozzá az önkormányzat, akkor nagyon szívesen elmegyek újra - mondta a férfi az őt kérdező újságoknak.

Iskolaérettségi vizsga: milyen kompetenciákat mérnek a vizsgán?

Minden óvodás számára döntő pillanat az iskolába lépés, csakhogy ehhez szükség van az iskolaérettséget igazoló dokumentumra. De mit jelent pontosan az iskolaérettség és mikor szükséges elvégezni a vizsgálatot?

Hozzászólások

Az iskola mindent mérni akar – csak éppen a tanulás lényegét nem tudja

Bár az iskola mint intézmény már nagyon régóta velünk van, meglepően meglehetősen rövid múltra tekint vissza az a törekvés, hogy mélyebben megértsük és vizsgáljuk: tulajdonképpen mit is tesz az iskola a gyerekekkel. Az évszázadok során számtalan nevelési elmélet és a legkülönbözőbb iskolatípusok jöttek létre, a tanulás alapvető természetéről alkotott képünk mégis gyakran tévutakra tévedt. Vélemény.

Lannert Judit: Rugalmasabb napkezdés, hosszabb szünetek és több mozgás jöhet az alsó tagozatokban szeptembertől

Tizennégy pontos szakmai javaslatcsomagot kaptak az általános iskolák, amelynek célja, hogy csökkenjen az alsó tagozatos diákok terhelése, és több idő jusson mozgásra, kreatív tevékenységekre, valamint tapasztalati tanulásra. Az intézmények már a 2026/2027-es tanévtől alkalmazhatják az ajánlásokat – írta Facebook-oldalán Lannert Judit oktatási miniszter.

@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu