Az első eredmények a középiskolai felvételiről: kevesen szereztek igazán magas pontszámot

Több középiskola már közzétette az idei írásbeli felvételi eredményeit – írja a Délmagyar.

  • Eduline

A lapnak nyilatkozó szakemberek szerint felvételi vizsgára már nem elég az iskolában elsajátított ismeretekkel beülni: aki nem készül rá külön, szinte biztos, hogy rosszul teljesít, hiszen a vizsga nem tananyagot kér számon. Jól mutatják ezt az eredmények is: a tesztek összesített országos átlaga évek óta 50–70 százalék között mozog, ami azt jelenti, hogy a feladatsorok nehézsége jócskán a gyerekek tudásszintje fölé van beállítva.

Néhány szegedi középiskola már közzétette az eredményeket, amelyeket böngészve látszik, idén is kevés az igazán jó dolgozat. A Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban például 122-en írtak hatosztályos felvételit. Ők feltételezhetően a matematikaosztályba akarnak bekerülni, mégis csupán 36-an teljesítettek legalább 40 pontra. Magyarból ez csak 18 gyereknek sikerült, és 46 pontnál senki nem ért el többet.

A négyosztályos felvételizők között a Radnótiban matematikából rosszabbul, magyarból jobban teljesítettek a diákok, mint a hatosztályos felvételizők. A Deák Ferenc Gimnáziumban 276-ból 37-en írtak magyarból 40 pont feletti dolgozatot, matematikából pedig csak 14-en.

"A stressz gátolja a logikus gondolkodást, ez egy ördögi kör" - ilyen volt a középiskolai felvételi

Ez „egy gyorsasági verseny", a hatodikosok idei feladatsorát például még egy igen jó képességű diák sem tudta megoldani negyvenöt perc alatt - mondja a szombati középiskolai felvételiről a Magyartanárok Egyesületének elnöke. Feszített tempóban kellett dolgozniuk azoknak az általános iskolásoknak is, akik matematikából szerettek volna jó eredményt elérni, a nyolcadikosoknak majdnem negyven kérdésre kellett válaszolniuk, ráadásul három - több időt igénylő - szöveges feladatot is kaptak.

Megvannak az első eredmények a középiskolai felvételiről: kiegyensúlyozottabb volt a feladatsor

Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban (AKG) már kijavították a szombati középiskolai felvételi tesztjeit, megvannak az átlageredmények. A hatodikosok és a nyolcadikosok feladatsora is kiegyensúlyozottabb volt, mint tavaly, mindkét tantárgyból - írják.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.