Állami támogatásra pályázhatnak a tanodák, de már csak két napig

Csütörtökig pályázhatnak a tanodák a költségvetésben rögzített 2,5 milliárd forintos állami támogatásra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága.

  • MTI

A közlemény szerint a keretösszegből mintegy 200 tanoda kaphat 12-15 millió forintot. Hozzátették, június végéig minden olyan intézménynek tanodává kell minősíttetnie magát, amely tanoda jellegű szolgáltatást végez.

Fülöp Attila szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár decemberben jelentette be, hogy január 1-jétől a tanodai szolgáltatás a gyermekvédelmi törvényben rögzített gyermekjóléti alapellátások közé tartozik, működésüket pedig a kormány költségvetési forrású pályázati támogatással segíti.

A pályázaton azok a szervezetek indulhatnak, amelyek tanodai szolgáltatást nyújtottak az elmúlt egy évben és ezt szeretnék fenntartani a jövőben is - fűzte hozzá az államtitkár. Fülöp Attila szerint a tanodák azért fontosak, mert az iskolát kiegészítve segítik a tanulásban a gyerekeket, akik így nagyobb eséllyel kapnak majd munkát felnőtt korukban.

Szigorítanak: júliustól csak engedéllyel lehet tanodát működtetni

Jövő júliustól csak az lehet tanoda, amelyet hivatalosan is tanodává minősítettek - hangsúlyozta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár kedden az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Állami apanázsra pályázhatnak a tanodák 2019-től, itt vannak a részletek

A jövő év elejétől a gyermekvédelmi törvényben rögzített szolgáltatás lesz a tanoda, ezek működését a kormány pályázati támogatással segíti - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn a Pest megyei Zsámbékon.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.