Ez vár a diákokra szeptemberben

Kevesebb mint egy hónap múlva kezdődik az oktatás az általános és középiskolákban. Íme, a legfontosabb tudnivalók a tanévkezdéshez.

  • Eduline
Sok diáknak az idei tanév is másképpen indul, mint az előző
hvg.hu

Szeptember 1-jén kezdődik a tanév

A diákoknak az ősz első napján, kedden kell először iskolába menniük. A tanév 181 napos, a nappali tagozatos középiskolákban és szakiskolákban 180 tanítási nap lesz. A 2015/2016-os tanév legfontosabb dátumait itt találjátok. Azt, hogy mely szombatokon kell dolgozni 2015-ben és 2016-ban, itt nézhetitek meg.

Ilyen tantervek szerint tanulnak majd a diákok

Az új kerettanterveket 2013-ban, felmenő rendszerben vezették be, a szeptemberben kezdődő tanévben így már az 1-3., 5-7. és 9-11. évfolyamon kell ezek alapján tanítani. A mindennapos testnevelés viszont már az általános és a középiskola minden évfolyamában kötelező lesz.

A 2015/16-os tanévben is érvényes kerettanterveket az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet honlapján nézhetitek meg.

Lehet, hogy hamarosan új tantárgy lesz a mindennapos éneklés is. A megvalósításról már készül egy munkaterv is - az első lépés minden iskolában egy kórus alapítása lenne.

Iskolakezdési támogatás

2015-ben gyermekenként 31 500 forint támogatást kaphatnak a szülők béren kívüli juttatásként, akár mindketten. Az utalvány formájában kapott támogatást tankönyvre, taneszközre és ruházatra lehet fordítani, december 31-ig. Az iskolakezdési támogatásról itt találjátok a részleteket.

300 iskola került az NGM-hez

Július 1-jétől mintegy 300, 2016. július 1-jétől pedig további 50 oktatási intézmény kerül majd a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) fenntartásába. Az iskolák szakképzési centrumokba fognak tömörülni.

Azokban az intézményekben, ahol szakközépiskolai és gimnáziumi oktatás is folyt, az utóbbi megszűnik, de kifutó jelleggel még végigvihetik a gimis osztályokat. A szakképzés átalakításáról itt olvashattok részletesen.

Hamarosan radikális változások jönnek

2016. szeptember 1-jétől teljesen átalakulnak a közoktatási intézmények: a szakközépiskolák szakgimnáziumokká válnak, amelyekben az érettségi után két év alatt lehet majd OKJ-s végzettséget szerezni. A szakközépiskolákban (a korábbi szakiskolákban) három év után szakmai vizsgát, további két év tanulással pedig érettségit tehetnek a diákok. A szakiskolákban sajátos nevelési igényű diákokat tanítanak majd. A közoktatás átalakításának részleteit itt találjátok.

Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár nemrég azt nyilatkozta, hogy a jelenlegi tanterv túl sok, ezért van, ahol a tananyag kétharmadával sem végeznek a tanév végére. Ezért ő átalakítaná a két éve indult Nemzeti Alaptantervet - könnyen előfordulhat ugyanakkor, hogy hamarosan leváltják, az utódjáról pedig még semmit sem lehet tudni.

Czunyiné a nyári szünetet is megrövidítené, cserébe azonban hosszabb évközi szüneteket kapnának a diákok. Továbbra is tervezgetik a kilenc évfolyamos általános iskolát is.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.