Ma estig tart a diákszínészek szolnoki fesztiválja

Az ország diákszínjátszó együttesei találkoznak egymással és mutatják be produkcióikat a hétvégén két napon keresztül a 18. alkalommal megrendezett Globe Fesztiválon, amelynek a szolnoki Aba-Novák Kulturális Központ ad otthont.

  • Eduline

Egy fiatal, aki rajong a színjátszásért, sok minden hasznosat kaphat tőle, hiszen segíti az értékválasztásban, értelmi és érzelmi gazdaságot ad számára, és javára van a kapcsolatteremtésben is - mondta a rendezvény szombati megnyitóján Kállai Mária, a vendéglátó város alpolgármestere.

Mint mondta, diákvárosként Szolnoknak fontos, hogy a fiatalok iskolai éveik alatt minél jobban megismerjék a színház világát, és ezt a törekvést segíti a Globe Fesztivál mellett a Megavers, valamint az Ádámok és Évák ünnepe elnevezésű program is. Kitért arra, hogy a diákszínjátszás életben tartásában felbecsülhetetlen szerepe van a középiskolák pedagógusainak. 

Az Aba-Novák Kulturális Központ és az Országos Diákszínjátszó Egyesület közös szervezésű fesztiváljára az idén több mint 200 diák és drámatanár érkezett budapesti, gyöngyösi, győri, kecskeméti, miskolci, szentesi és szolnoki oktatási intézményekből. A társulatok produkciói között klasszikus, így Carlo Goldoni, Federico García Lorca és Szép Ernő műveit feldolgozó, valamint formabontó, különleges hangulatú előadások egyaránt láthatók. 

MTI 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.