Shakira lett Obama oktatási tanácsadója

Barack Obama amerikai elnök oktatási ügyekkel foglalkozó tanácsadói közé nevezte ki Shakirát.

  • Eduline

A kolumbiai énekesnő egy olyan bizottság munkáját segíti majd az elnök felkérésére, amely az Egyesült Államokban élő spanyol ajkú kisebbséget érintő oktatási kérdésekkel foglalkozik - közölte a Fehér Ház szerdán.

Obama tavaly hívta életre a testületet azzal a céllal, hogy a spanyol ajkúak hozzáférjenek a lehető legjobb oktatáshoz. A 34 éves Shakira elkötelezett az oktatás ügye iránt, Pies Descalzos (Mezítláb) nevű alapítványa hátrányos helyzetű gyerekek megsegítésével foglakozik.

Többek között egy haiti leányiskola újjáépítésében is segédkezett - összefoglalónkat itt olvashatod el.

MTI

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.