Kitiltották a tízparancsolatot az általános iskolákból - perelnek az aktivisták

Egy diák és egy szülő panaszára pereltek be egy virginiai iskolát az intézmény falán függő tízparancsolat miatt – számolt be a Huffington Post.

  • Eduline
Mózes a kőtáblákkal. Nem maradhat?
Wikipedia

Emberi jogokért harcoló aktivisták indítottak pert egy dél-virginiai iskola ellen, mert véleményük szerint az intézmény falára kiakasztott tízparancsolat sérti az állam és az egyház szétválasztásáról szóló alapelvet – írja a lap.

A virginiai polgárjogi unió egy diák és egy szülő nevében nyújtotta be a keresetet, akik kifogásolták a Narrows gimnázium falára kiakasztott írást. A vád szerint a tízparancsolat „alkotmányellenes módon hirdet egy adott vallási nézetet, és nem szolgál semmilyen világi célt.”

Azt szeretnék elérni, hogy a tízparancsolat eltűnjön az iskola faláról, és a továbbiakban se kerülhessen ki semmilyen bibliai témájú felirat az intézmény folyosójára vagy osztálytermeibe.

Az iskolaszék az előző tanévben egyszer már eltávolította a tízparancsolatot a gimnázium folyosójáról. Időközben azonban megszavazták, hogy a bibliai szöveg – más fontos amerikai történelmi dokumentumokkal együtt – újra kikerüljön az intézmény falára.

eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.