Mégsem lesz kötelező az iskolai egyenruha - döntöttek a román képviselők

Elutasította a román szenátus az iskolai egyenruha kötelezővé tételét, még a kormánypárti szenátorok sem támogatták Cezar Preda demokrata-liberális párti képviselő javaslatát.

  • Eduline

Az egyenruhát csak az általános iskolákban tették volna kötelezővé: a fiúknak zakót, mellényt, nyakkendőt és kitűzőt, a lányoknak pedig egyforma szoknyát, blúzt, kitűzőt és selyemsálat kellett volna viselniük – írja a szabadsag.ro.

Variációk az iskolai egyenruhára. Romániában egyelőre nem lesz

A javaslatot előterjesztő képviselő szerint a szülők kilencvennyolc százaléka támogatja az egyenruha kötelezővé tételét. A színről a tanárok, a diákok és szüleik döntöttek volna, bár Lukács István, a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum igazgatója korábban úgy nyilatkozott, ennek a megoldásnak is vannak hátulütői, ugyanis feszültség alakulhat ki az elitiskolák és a kevésbé jó eredményeket produkáló intézmények tanulói között, ez pedig könnyen utcai verekedésekhez vezethet. Jogosan tiltják ki az iskolákból az extrém külsejű diákokat? Összefoglalónkat itt olvashatod el.eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.