A kárpátaljai magyar iskolákban is megkezdődött az új tanév

A Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség (KMPSZ) nyitotta meg a kárpátaljai magyar iskolák 2011/2012-es tanévét.

  • Eduline

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartott ünnepségen Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke hangsúlyozta: huszadik alkalommal kezdődik az iskolai tanév a független Ukrajnában, de szomorúan kell megállapítani, hogy a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatásban évek óta nem történtek pozitív változások, sőt a helyzet sok tekintetben romlott.

Az ukrán nemzetállam kiépítésére irányuló törekvések következtében egyre inkább beszűkültek a magyar iskolák végzőseinek továbbtanulási lehetőségei.  Nem elég, hogy az ukrán állam kivonult a beregszászi magyar főiskola, a magyar egyházi líceumok támogatásából, most már a magyar nyelvű tankönyvek kiadását sem akarja biztosítani” – emelte ki.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola. Elkezdődött az új tanév
Wikipedia

A KMPSZ elnöke bejelentette, hogy még idén tehetséggondozó program indul a magyar iskolák tanulói számára. Azt is elmondta, hogy mivel évről évre növekszik a kárpátaljai magyar iskolákban a roma tanulók aránya, ezért a KMPSZ – magyarországi példák nyomán – elkezdte roma oktatási felzárkóztatási stratégia kidolgozását. Ugyancsak sürgős feladat a szórványmagyarság oktatási problémájának a megoldása, mert vészes gyorsasággal asszimilálódik a kárpátaljai szórványmagyarság – vázolta az új tanév feladatait Orosz Ildikó.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke beszédében kiemelte: az ukrán függetlenség huszadik évében a kárpátaljai magyarság azokat a jogait próbálja megvédeni az oktatás terén is, amelyeket az 1990-es években sikerült kivívnia. A politikus rámutatott: ebben a helyzetben nagyon fontos a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatás azon pilléreinek erősítése, amelyek nem függnek az államtól.

A Beregszászhoz közeli Zápszony községben vasárnap adták át a helyi magyar tannyelvű általános iskola felújított épületét, amelynek teljes belső rekonstrukcióját a magyar Külügyminisztérium finanszírozta a Nemzetközi Fejlesztési és Együttműködési Program keretében, mintegy hétmillió forintból. A felújított tanintézetet Bacskai József ungvári magyar főkonzul és Tóth István beregszászi magyar főkonzul adta át a tanulóknak és pedagógusaiknak.

MTI 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.