MSZP: a kormány elképzelései romba döntik az oktatási rendszert

Az MSZP elvárja, hogy az oktatás ne legyen "a kormány téves gazdaságpolitikájából következő megszorítások áldozata". A szocialista párt hétfői közleményében az olvasható: jelzésértékű, hogy az oktatási államtitkárság annak ellenére nem hozta nyilvánosságra a közoktatási törvény tervezetét, hogy a kormány elfogadta.

  • Eduline

Az MTI múlt szerdán kormányzati forrásból úgy értesült, hogy a kormány megtárgyalta és jóváhagyta a köznevelésről szóló törvény tervezetét, és azt a következő hét elején nyilvánosságra hozzák.

Az MSZP szerint azonban sajtóhírek alapján ma már tudható, hogy a Hoffmann Rózsa vezette oktatási államtitkárság harmadik koncepcióját is "visszadobták", és a kormány kétnapos lovasberényi ülésén igyekszik újabb változatot összeállítani. Az Index hétfőn arról írt, hogy a hétfőn és kedden zajló kormányülésen ismét napirendre kerül a köznevelési törvény tervezete.

 

A szocialisták közleménye szerint "aggasztó fejlemények várhatók", a kormány ugyanis rendszeresen felülírja az oktatási államtitkár terveit, a költségvetési kereteket rajta kívül álló erők határozzák meg, márpedig a kabinetnek döntenie kell arról, hogy "az idei költségvetésen ütött újabb 100 milliárd forintos lyukat hogyan foltozza be", és le kell fektetni a jövő évi költségvetés alapjait is.

 

Az MSZP szerint az eddig ismertté vált kormányzati elképzelések - a gimnáziumi férőhelyek csökkentése, a szakképzés időtartamának csökkentése, a pedagógusok óraszámának emelése és az elbocsátások - romba döntenék a magyar oktatási rendszert, ezért a kormány jobban tenné, ha abbahagyná a közoktatási tervezést, és folytatná azokat az oktatáspolitikai kezdeményezéseket, amelyeket a szocialisták elindítottak.

MTI 

Hozzászólások

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

Féltik az MCC-t a diákok: kezdeményezést indítottak a megőrzéséért, szerintük „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés”

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.