Nem tetszik az LMP-nek a szakképzés átalakítása

Az LMP ellenzi a szakiskolai osztálylétszámok növelését és a tanulók "erőszakos átterelését az érettségit és továbbtanulást lehetővé tevő középiskolákból a szakképzésbe" - írta közleményében Osztolykán Ágnes és Kaufer Virág.

  • Eduline

A két képviselő arra hivatkozik, hogy a Magyar Nemzet szerint a Fidesz radikálisan átszervezné a szakképzés rendszerét, egyúttal 40 százalékkal csökkentené a gimnáziumi tanulók létszámát. A szakiskolai rendszer átalakításáról bővebben itt olvashatsz. 

Rögzítik, hogy a térségi integrált szakképző intézmények (TISZK) megerősítését az LMP nem kifogásolja, annál hevesebben ellenzi viszont a szakiskolai osztálylétszámok növelését és a tanulók "erőszakos átterelését" az érettségit és továbbtanulást lehetővé tevő középiskolákból a szakképzésbe. Ez az elképzelés csupán "a Fidesz munkaerőpiacról alkotott téveszméit és a megszorítások rövidlátó politikáját szolgálja" - értékeli az LMP, amely szerint ha az ötlet megvalósul, az Orbán-kormány a munkanélküliek országát teremti meg.

Hozzáteszik, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium a hírek szerint megszüntetné a jelenleg működő több mint 700 szakképző iskola önállóságát, mert ezeket a jövőben 55 térségi integrált szakképző intézménybe olvasztanák be.

Végel Dániel

Kitérnek arra is, hogy az új rendszer bevezetésétől jelentős megtakarítást vár a minisztérium, ami a párhuzamos képzések felszámolása, de főleg az osztálylétszámok növelése, pedagógusok ezreinek elbocsátása és a képzés három évre való lecsökkentése révén valósulna meg. Megjegyzik, hogy ezzel egy időben a képzés egy részét cégeknek szerveznék ki, ingyen munkaerőt biztosítva nekik.

A két politikus "minden eddiginél rémisztőbbnek" nevezi a nemzetgazdasági tárca napvilágot látott terveit, amelyek szerint a nyolcadikosok kompetenciamérésén elért eredmények alapján a gyerekeket szintekbe sorolnák és meghatároznák, melyik szinthez milyen iskolatípus tartozik; a középiskolai felvételt ehhez a vizsgaeredményhez kötnék, 40 százalékkal csökkentve a gimnazisták számát.

A képviselők szerint ez tévút, hiszen a korai szelekció és a szűk elitképzés visszaállítása igazságtalan és elzárja a tehetségek felemelkedésének útját. Miközben az alacsony végzettségűek alig-alig kapnak állást, mivel az elmúlt évtizedekben teljesen átalakult a gazdaság szerkezete - jegyzik meg.

MTI 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.