A Jobbik szerint nincs rá garancia, hogy megmaradnak a kisiskolák

A Jobbik szerint az, hogy az állam átveszi az alapfokú oktatási intézmények működtetését, önmagában nem garantálja, hogy megmaradnak a kistelepülések általános iskolái, ha ehhez továbbra sem társul megfelelő finanszírozás és elkötelezettség.

  • Eduline

Dúró Dóra, a Jobbik oktatási kabinetjének elnöke közleményben reagált a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára által elmondottakra, eszerint az óvodai ellátás önkormányzati feladat marad, míg az alapfokú oktatást az állam fogja megszervezni, ellátni a jövőben.

Dúró Dóra szerint ha a fenntartói jogokat elveszik az önkormányzatoktól, akkor a helyi közösségek önrendelkezési joga is jelentősen sérül.

Emlékezetett továbbá, hogy az önkormányzati fenntartású iskolák "tömeges és sok esetben törvénytelen" bezárásának megakadályozására a Jobbik Magyarországért Mozgalom korábban moratóriumot javasolt. Ezt viszont többek között "az önkormányzati autonómiára hivatkozással" bizottsági szinten a fideszes többség nem támogatta.

"Ugyanez a Fidesz-kormány most sokkal nagyobb hatásköröket von el a helyi közösségektől mind szociális, mind egészségügyi, mind oktatási területen" - fogalmazott a jobbikos politikus.

Tállai András önkormányzati államtitkár csütörtökön kormányszóvivői tájékoztatón ismertette az új önkormányzati törvény alapelveit. Hangsúlyozta, hogy minden helyi közösséget megillet majd az önkormányzás joga.

A szociális ellátásban a gyermekeket érintően az állam, az idősekkel, elesettekkel kapcsolatban pedig az önkormányzat végezné el a feladatokat - mondta a belügyi államtitkár, hozzátéve, hogy a helyi adóügyek az önkormányzatoknál maradnak.

A jogszabályjavaslat október-novemberben kerülhet a Ház elé. Az új önkormányzati törvény 2012. január 1-jén lépne hatályba, a feladatátalakítási, finanszírozási változások viszont valószínűleg csak 2013. január 1-jétől, a járások megjelenésével lennének hatályosak - közölte, megjegyezve, hogy egyéb átmeneti rendelkezések is lehetségesek például az oktatás területén.

MTI

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.