Képek: fukusimai diákok érkeztek Magyarországra

Kéthetes magyarországi látogatásra érkezett hétfőn 17 japán diák a márciusi földrengés, szökőár és nukleáris baleset által sújtott fukusimai térségből.

  • Eduline

A 14 és 17 év közötti diákokat a meghívó Hódmezővásárhely nevében Lázár János, a város fideszes polgármestere és Ito Tecuo, Japán nagykövete köszöntötte a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Valamennyi, Magyarországra érkezett diák családját közvetlenül érintette a katasztrófa - mondta a repülőtéri fogadáson Hódmezővásárhely polgármestere. Lázár János hozzátette: jelképes segítséget nyújtanak a fiataloknak, és remélhetőleg jó benyomásokkal fognak távozni két hét múlva. 

A fiatalok nyaralni érkeztek Magyarországra, megismerkednek Hódmezővásárhellyel és térségével, a Balaton, Esztergom, Visegrád és Budapest főbb nevezetességeivel. A diákokat jövő szerdán fogadja Schmitt Pál köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök.

MTI

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.