Elutasította az iskolabezárásról szóló népszavazási kérdést a bonyhádi jegyző

Hitelesítette Bonyhád jegyzője a Völgységi Szülői Egyesület a Gyermekekért nevű szervezet népszavazási kezdeményezésének egyik kérdését, amely a felújított önkormányzati ingatlanok értékesítésére vonatkozik.

  • Eduline

Az egyesület július 4-én két kérdésben kezdeményezett helyi népszavazást Bonyhádon. Az első szerint arról dönthettek volna a bonyhádiak, hogy a tanév végén bezárt Arany János Egységes Iskola épületének tulajdonjogát az önkormányzat átadja-e a Völgységi Szülői Egyesület a Gyermekekért közhasznú szervezetnek, amely szülői fenntartású iskolát alapított volna.

Kovács Péter címzetes főjegyző az MTI-nek elmondta: e kérdés hitelesítését megtagadta, mert az épület az önkormányzati törzsvagyon része, amely korlátozottan forgalomképes, és az ingatlanban az önkormányzat továbbra is közfeladatot kíván ellátni.

A második kérdésben ugyanakkor elindulhat az aláírásgyűjtés - közölte a jegyző. Az egyesület ebben arról kérdezné a választókat: egyetértenek-e azzal, hogy a bonyhádi képviselő-testület az utóbbi három évben felújított önkormányzati ingatlanokat a felújítástól számított három éven belül ne értékesíthesse.

A népszavazáshoz a helyi rendelet szerint 1500 aláírásra van szükség, amelyeket a polgármesterhez kell benyújtani. Amennyiben a helyi választási iroda hitelesíti az aláírásokat, a képviselő-testület a soron következő ülésén dönt a referendum kiírásáról.

Az Arany János Egységes Iskola bezárása ellen tiltakozó egyesület márciusban is kezdeményezett népszavazást arról, hogy az általános iskolai oktatás az akkori három tagiskolában folytatódjon 2017-ig. A város jegyzője az aláírásgyűjtő ív hitelesítését azzal az indokkal utasította el, hogy a képviselő-testület hatáskörébe tartozó szervezeti kérdésben nem írható ki népszavazás.

A bonyhádi képviselők május 26-án döntöttek a város iskoláinak átszervezéséről: az Arany János iskolát bezárták és szeptembertől az addigi három helyett kettőben tanulnak a diákok. Potápi Árpád János (Fidesz-KDNP), Bonyhád polgármestere legutóbbi sajtótájékoztatóján az MTI kérdésére közölte: az iskola épületét nem kívánják értékesíteni, az a következő tanévben üresen marad.

MTI 

 

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.