Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
"Zseni tanuló" – így jellemezték Michel Hamelet francia újságírónak volt tanárai Nicolae Ceauşescut az 1980-as években. Az Adevărul című lap előkereste a volt román kommunista diktátor bizonyítványait és iskolai anyakönyvét a Slatina megyei levéltárból .
A dokumentumok szerint 1924 és 1929 között a harmadik legjobb tanuló volt az osztályban, a negyedik évfolyamban azonban visszacsúszott a hatodik helyre – a lap szerint hittanból kifejezetten jó jegyeket szerzett (Romániában a 10-es a legjobb, az 1-es a legrosszabb érdemjegy), édesanyja ugyanis a Tătărăi-Scorniceşti nevű település legvallásosabb lakói közé tartozott.

A volt román kommunista diktátor csak tizenegy éves koráig tanult, majd Bukarestbe ment, és cipészinasként vállalt munkát – 1932-ben lépett be a Román Kommunista Pártba. Felesége, Elena Ceauşescu sem tanult sokkal tovább gyerekkorában, tizennégy évesen otthagyta az általános iskolát, és a fővárosba költözött, egy textilgyárban vállalt munkát.

A házaspár 1989-es kivégzése után Elena Ceauşescu egyik volt tanára arról számolt be a romániai sajtónak, hogy volt tanítványa az általános iskolában jóformán mindenből megbukott, egyedül testnevelésből, énekből és kézimunkából ment át a vizsgákon. Később beiratkozott egy esti iskolába, majd a Bukaresti Egyetemen szerzett PhD fokozatot kémiából – kritikusai szerint kizárt, hogy egyedül írta meg doktori disszertációját. Politikusok diploma nélkül - nem kell diploma a karrierhez? Összefoglalónkat itt olvashatod el.eduline
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.