Ilyen az ország egyik legfurcsább tábora - űrhajó, vízirakéta és csillagászat

Vízirakéták építése, csillagászati megfigyelések, vetélkedők, kerekasztal-beszélgetések, előadások szerepelnek a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) idei nyári táborának a programjában, amelyet Sátoraljaújhelyen rendeznek július 3-9. között.

  • Eduline

A tervek szerint a táborba ellátogat Farkas Bertalan magyar űrhajós. A MANT 1994 óta nyaranta rendezi meg az űrkutatás, az űrtevékenység iránt érdeklődő 14-18 éves fiatalok részére a nyári tábort.

A Magyar Asztronautikai Társaság közleménye szerint a táborlakókat érdekes előadásokat hallhatnak például az űrrepülés fél évszázadáról, az amerikai űrrepülőgépek 30 évéről, az űripar nagyjairól, a sötét égbolt védelmének fontosságáról, a Mars kutatásáról. Lesznek kerekasztal-beszélgetések a földönkívüli élet és intelligencia kereséséről, ahogy vetélkedők is. Diákok legóból készült rovert irányítanak majd, illetve vízirakétákat indítanak.

Az idén először az ismeretterjesztő előadások egy része a helyi érdeklődők számára is nyilvános lesz. A nagyközönségnek szánt ingyenes, nyilvános programok sorában kedden a Mars-kutatás legújabb eredményeiről tartanak előadást, szerdán pedig A szomszédos égitestekre, és még tovább! címmel rendeznek a fiatalokkal beszélgetést az űrkutatásról.

Mennyibe kerülnek a 2011-es nyári táborok? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

MTI

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.