Videó: több ezer általános iskola és gimnázium zárt be a tanárok sztrájkja miatt

Több mint nyolcezer iskolában szünetelt a tanítás csütörtökön a brit közalkalmazottak huszonnégy órás sztrájkja miatt. A pedagógusok a kormány nyugdíjreformja ellen tiltakoztak, a szakszervezetek szerint a közoktatást érintő tervek is kilátástalan helyzetbe hozzák a tanárokat és az intézményeket.

  • Eduline

Az iskolák egyharmadában még ügyelet sem volt, máshol fogadták a diákokat, de az órákat nem tartották meg, az intézmények harmadában pedig rendes tanítási napot tartottak. A brit oktatási minisztérium adatai szerint összesen 8500 iskolában szünetelt a tanítás, míg az egyetemek és főiskolák közül több mint kétszázötvenben maradtak el az előadások, a szemináriumok és a vizsgák – írja a

Daily Mail

.

A londoni tüntetéseken a köz- és felsőoktatási szakszervezetek közül a 295 ezer tagot számláló National Union of Teachers (NUT), a 160 ezer tagú Association of Teachers and Lectures, és a felsőoktatásban dolgozókat képviselő, 120 ezres tagságú University and College Union vett részt.

A szakszervezetek azért hirdettek sztrájkot, mert a kormány tervei szerint az 2010-es évek végére jelentősen emelkedne a közalkalmazottak állami nyugdíjra jogosító korhatára. A közalkalmazottak jelentős része jelenleg hatvanéves korában teljes állami nyugdíjra jogosult, ám az általános állami nyugdíjkorhatár 2020-ra a tervek alapján a közszolgálati és a versenyszférában egyaránt hatvanhat év lesz.

eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.