Több mint 350 pedagógust és iskolai dolgozót bocsátanak el szeptembertől Nyíregyházán

Pedagógusok, iskolai és óvodai szakdolgozók elbocsátása ellen tiltakozik az LMP Nyíregyházán; a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei választmánya azt kéri a város Fidesz-KDNP-s többségű önkormányzati közgyűlésétől, hogy a tervezett létszámleépítést vegyék le a napirendről.

  • Eduline
Budapesten négyszázhetvenkilenc nevelési-oktatási álláshelyet szüntetnek meg szeptembertől. Az oktatásért felelős főpolgármester-helyettes feladatváltozással indokolta az elbocsátásokat. Már a 2011-es költségvetésben szerepelt a nem kötelezően előírt vezetői és pedagógusi, illetve pedagógiai munkát segítő álláshelyek megszüntetése, továbbá az 5 százalékos fenntartói órakedvezmény elvonása miatti létszámcsökkentés. Összefoglalónkat itt olvashatod el.

Az LMP szerint a nyíregyházi önkormányzat június 30-ai ülésén 89 pedagógus, valamint 270 óvodai és iskolai szakdolgozó elbocsátását tervezi, amit az LMP-s politikusok elhibázott lépésnek tartanak. A párt térségi választmánya szerint a helyhatóság közgyűlésének le kellene vennie napirendjéről az elbocsátások kérdését, amíg el nem készül a kormány által tervezett új közoktatási törvény és pedagóguséletpálya-modell. 

A közleményben az LMP elfogadhatatlannak nevezte "a hatékony és költségtakarékos, feladatarányos finanszírozási rendszer kialakításával" magyarázott nyíregyházi átszervezéseket és elbocsátásokat.

A párt megyei választmánya hozzátette, hogy az oktatás nem lehet csupán pénzkérdés, költségvetési kiadási tétel, mivel az "a legbiztosabban megtérülő hosszú távú beruházás". A nyíregyházi önkormányzat május 31-én úgy döntött, hogy megszünteti a Kert közi és a kistelekiszőlői általános iskolát, míg a orosi és a sóstóhegyi városrész intézményét részben bezárja, ott csak alsó tagozatos gyermekeket tanítanak a jövőben.

A nyíregyházi iskolabezárásokról szóló összefoglalónkat itt találod.

Az intézményi átszervezést a helyhatóság június 30-ai ülésén követi az ahhoz kapcsolódó létszámleépítési döntés, továbbá a többi intézményben is a feladatarányos finanszírozáshoz igazítják a dolgozók számát.

MTI

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.