Eger sem ússza meg: összevonnak két általános iskolát

Átalakítja az oktatási intézmények rendszerét az egri önkormányzat: a város tizenhét óvodáját összevonják, két általános iskolát egy épületbe költöztetnek – tudta meg az MTV Híradója.

  • Eduline

Minden óvoda a saját pedagógiai programja alapján működik majd tovább, de az adminisztratív és a gazdasági feladatokat központilag irányítják majd – írja a hirado.hu.

Az általános iskolákat is összevonják, a Felsővárosi Általános Iskola diákjai a 2011/2012-es tanévet már egy másik épületben helyen kezdik, de a tanárok és az osztályok megmaradnak – mondta Lachata István, az intézmény igazgatója. Budapesten is több általános iskola szűnik meg - összefoglalónkat és a bezárásra ítélt intézmények listáját itt találod.eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.