Nyári gyakorlat leendő régészeknek: diákok is dolgozhatnak a regölyi feltáráson

Diákok segítségével tárják fel a nyár folyamán szekszárdi régészek az egyik regölyi halomsírt, amelyről az előkészítő munkák után feltételezik, hogy onnan szkíta leletek mellett más periódusból származó rétegek is előkerülnek.

  • Eduline

A község belterületén található halomsírnál idén tavasszal tartott terepszemlén különlegesen díszített edénytöredékeket, festett, faragott csontlemezeket, bronzdarabokat találtak. Szabó Géza ásatásvezető régész ismertetése szerint az előkészítő munka során előtűntek a halomsír még érintetlen rétegei is, amelyek alapján látható, hogy az először a kőből rakott sírkamra fölé csak egy kisebb, mintegy 3 méter magas halmot emeltek. Később azonban emellé egy újabb, fagerendákból ácsolt sírkamrát építettek, és a halmot közel 8 méter magasra és 60 méter átmérőjűre növelték.

Diákok is kipróbálhatják a régészek munkáját

Az omladék átszitálása után újabb geometrikus díszű csontfaragványok, bronz lószerszámdíszek, háromtollú nyílhegyek, pikkelypáncéllemezek kerültek elő. A leletek párhuzamai az i. e. VII. századi, belső-ázsiai szkíta leletek között, főként a mai Kazahsztán területén található meg, a kerámialeletek egy része pedig a kelet-alpi, kora vaskori Hallstatt-kultúra edényformái és díszítései felé mutat. Jelentős a magas technológiai ismeretekről tanúskodó, vékonyfalú, legtöbbször feketére égetett, úgynevezett bucchero típusú edénytöredékek aránya is. Ez utóbbiak az i. e. VII. századi etruszk edényművességgel mutatnak kapcsolatot.

A régész szerint az eddig előkerült leletek arra utalnak, hogy a regölyi halom alá az i. e. VII. században eltemetett szkíta előkelő a három világ határán - az európai őslakos hallstatti, a keleti szkíta és a déli etruszk kultúrkörök találkozásánál - bírta korának legszebb, legjobb fegyvereit, luxustárgyait. A halom megnagyobbítása, átépítése pedig arra utal, hogy nem egyrétegű, nem egy periódusú és nem egyetlen ember számára épült a monumentális halomsír.

Azt, hogy a sírkamrákat mikor építették, meddig szolgált temetkező helyül a regölyi halom, csak a feltárások végeztével lehet meghatározni. A leletek megmentésére csak a sír teljes feltárása lehet a megoldás; a régészek

június 20. és július 30. között

várják a diákokat a rétegek anyagának átszitálásához, a leletek rajzolásához, dokumentálásához és számítógépes feldolgozásához. A régésztábor résztvevőinek a napi munka után a hazai régészeti, embertani kutatások legújabb eredményeiről tartanak előadásokat.

MTI

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.